DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Öt év után Sainz hozott dobogót a McLarennek

Szerencsés, de egyben kiemelkedő versenyt futott Carlos Sainz, aki az utolsó kockából indulva a harmadik helyen végzett Brazíliában. A McLaren matematikailag is bebiztosította negyedik helyét.

Számos olyan futamot láthattunk idén a Formula-1-ben, amely szinte semmi izgalmat nem tartogatott. A Brazil Nagydíj nem tartozik ezek közé, ezért születhetett ennyire meglepő végeredmény is, Max Verstappenen kívül ugyanis minden nagyágyúval történt valami. A legnagyobb meglepetés kétségkívül Pierre Gasly második helye a Toro Rosso-Hondával, de öt és fél éve nem láttunk már McLarent sem a dobogón, illetve az Alfa Romeo huszonkét szerzett pontja sem éppen szokványos.

Ezzel a kettős pontszerzéssel a wokingi istálló bebiztosította a gyártók bajnokságában negyedik helyezését (sőt, a Renault még aggódhat is, mivel a Toro Rosso nyolc pontra megközelítette a francia gyári istállót), ami óriási előrelépés a tavalyi év utolsó harmadában látott vergődéshez képest.

Carlos Sainz pályafutása százegyedik versenyén (Hamilton büntetésének köszönhetően) megszerezte első dobogóját, aminek ünneplését ugyan a közvetítésekben nem láthattuk, ám utólag a McLaren-pilóta így is az emelvényen pezsgőzhetett nagyon boldog csapattagjaival együtt.

„Micsoda nap! Az ugyan furcsa, hogy első dobogós helyezésemet nem ünnepelhettem az emelvényen közvetlenül a futam után, de kifejezetten boldog vagyok a mai verseny miatt. A rajtrács legvégéről rajtolva harmadikként végezni óriási tett volt, de mindent beleadtunk és az utolsó pillanatig harcoltunk” – örvendezett Sainz, aki már nagyon rászolgált erre a dobogós helyre idei teljesítményével.

Idei teljesítményével a McLaren és Sainz is rászolgált erre a harmadik helyre


„Eseménydús futamon vagyunk túl, azt hiszem, én voltam az egyetlen, aki egykiállásos stratégiával csinálta végig a nagydíjat. A két biztonsági autós fázis után nagyon nehéz volt magam mögött tartani a középmezőnybeli riválisokat, de sikerült megvédenem pozíciómat és profitálnom az élen haladók hibáiból” – tette hozzá a spanyol, aki holtversenyben áll a hatodik helyen Pierre Gaslyval az összetett tabellán, de Gasly mostani második helyezésének köszönhetően előtte van.

A McLaren végképp bebiztosította negyedik helyét a csapatversenyben, 140:91 arányban lépett meg a tabellán, ami több, mint sokatmondó. „A negyedik helyezést véglegesen megszereztük, pont akkor, amikor Carlos pályafutása első dobogóját szerzi, ami egyben a mi első dobogós helyezésünk is 2014 óta. Óriási munka áll emögött az egész csapat és a két pilóta, Carlos és Lando (Norris) vezérletével. Reggel úgy keltünk fel, hogy az utolsó pillanatig harcolni fogunk és nem adjuk fel. Rendkívül nehéz stratégiát valósítottunk meg, jó döntéseket hoztunk, két pilótánk pedig kiemelkedően jól vezetett, ennek köszönhető harmadik és nyolcadik helyezésünk” – ecsetelte véleményét Andreas Seidl csapatfőnök.

Egy apró balszerencse így is érte a wokingiakat, Lando Norris ugyanis alig több, mint hat századmásodperccel maradt Lewis Hamilton mögött a brit ötmásodperces büntetését követően. Nem sok hiányzott két extra ponthoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: