DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Motortrükközés: Az FIA minden csapattól választ kér

Két versenyen belül a második technikai direktívát adták ki a szövetség illetékesei. Nem csupán a gyanú középpontjában álló Ferrarinak, hanem minden istállónak részleteket kell beadnia az olajhasználatról.

Már hetek óta hallani a felvetésről, amely szerint a Ferrari motorelőnye – elsősorban kvalifikáción – egy trükknek köszönhető: az SF90 intercoolerén keresztül kis mennyiségű olaj jut a motor égésterébe, ami megnöveli a teljesítményt. A Red Bull részéről épp a napokban ismerték el, a Mercedes hosszasan kutakodott a témakörben, ők pedig egyenesen az FIA-hoz fordultak, foglaljon állást a Ferrari-erőforrás szabályosságáról.

A Nemzetközi Automobil Szövetség szakemberei egyelőre nem vizsgálták közvetlenül a Ferrarit, azonban mind az USA Nagydíj, mind a Brazil Nagydíj előtt kiadtak egy technikai direktívát, azaz iránymutatást, amely figyelmeztet, hogy az erőforráshoz szállított minden üzemanyagnak át kell folynia a tankban elhelyezett átfolyásmérő FIA-szenzoron.



A frissebb direktíva emlékeztet az austini instrukciókra, ezen felül minden csapatot felszólít: nyújtsanak be információkat a motorban használt kenőanyagok típusáról, rendeltetéséről és mennyiségéről. Ezeket az adatokat az FIA a későbbi vizsgálatai során használhatja fel.

Az Autosport szaklap rámutatott, az FIA direktívája egyelőre nem emel ki egyetlen csapatot sem, ezért intézték a kérést valamennyi istállóhoz. Nyilvánvaló azonban, hogy a Red Bull hivatalos lépése után a Ferrari az intézkedések mozgatórugója. Az olaszok austini teljesítményvesztése után Lewis Hamilton és Max Verstappen is azzal vádolta meg a csapatot, hogy csaltak, nem véletlen, hogy az első technikai direktívával esett egybe, hogy csökkent előnyük.

A Ferrarinál többször állították, hogy a tempójavulás nincs összefüggésben az erőforrással: Sebastian Vettel az interlagosi sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, nem a motorteljesítményből veszítettek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: