DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Verstappen az élen, erős a Red Bull és a Ferrari

Egyelőre nagyon úgy fest, valóban esélyes lehet a győzelemre a Red Bull Austinban, Verstappen révén ugyanis simán hozta az első szabadedzést, de Albon is remekelt. Vettel szintén az élmezőnyben.

Meglepően hamar, már az első pillanatokban pályára gurult a két Mercedes, óriási aerorácsokkal felszerelve. A Ferrari sem rejtette véka alá, hogy az utolsó három versenyhétvégét már a 2020-as autó fejlesztésének segítésére szánja, a jelek szerint a legnagyobb rivális is ezt teszi. Napos, de hűvös időben kezdődött az első másfél órás szakasz Austinban. Eleinte nemigen mentek rá a gyorskörökre a hideg aszfalton, Magnussen, Verstappen és Hamilton alkották az első hármast.

A hétvégén új első szárnnyal kísérletező Haas másik pilótája, Grosjean vette át a vezetést. Az első negyedóra végén Valtteri Bottas a 2020-as Pirellik viselkedését tesztelte, ekkorra kezdtek éledezni igazán a Red Bullok, Albon és Verstappen vette át az irányítást. A 30. percben Albon után Verstappennek is elvették egy gyorskörét, mivel egy balkanyarban túlságosan is kisodródott a kerékvetőn kívülre, a bukótérbe. Ekkor már Vettel egy tizedre megközelítette Albont, majd Stroll jött fel másodiknak, négy ezredre a thaifölditől.

Nicholas Latifinek adódott problémája a Williams-Mercedesszel, a sebességváltója rakoncátlankodott, így lassú tempóban visszaevickélt a bokszba. Charles Leclerc-nek még 35 perc után sem volt mért ideje, de Lewis Hamilton sem vitte túlzásba a körözést. Biztatóan mozogtak a Racing Pointok, a Red Bullok és a Toro Rossók is, valamint Romain Grosjean Haas-Ferrarija.

Carlos Sainz is felrakatta a jövő évi abroncsokat, de nem sokkal később kicsúszott a pályáról, így mért idő nélkül fejezte be a kísérletet. Nagyjából félidőnél Sebastian Vettel robbantott először és hirtelen egy teljes másodpercet vert Albon korábbi legjobb körére. Charles Leclerc is ekkor iratkozott fel harmadikként a tabellára. Egyik körében a monacói is elhagyta a pályát, de szerencsésen visszajött.

Kiemelkedően jól mentek a Red Bullok Austinban az első edzésen


Lewis Hamilton még az 51. percben sem gondolta úgy, hogy rámegy az időeredményre, második mért ideje is csak a 13. pozícióba lőtte előre. Carlos Sainz is közel egy óra után tette oda magát először és jött fel a hetedik helyre. Meglepetésre még mindig tartotta ötödik helyét Lance Stroll, a Mercedesek továbbra is megbújtak a középmezőny hátsóbb részében (14. és 16. helyet foglalta el ekkor Bottas és Hamilton).

Verstappen 1:34,057-et futva átvette a vezetést az utolsó huszonöt percre fordulva, majd Leclerc körét elvették pályaelhagyás miatt. Gasly és Ricciardo is megmutatta magát, a negyedik és ötödik helyre zárkóztak fel. A következő időszakban nemigen változott a sorrend, ami viszont feltűnő volt, hogy a szabadedzés elején villogó Haasok mennyire visszaestek, tíz perccel a vége előtt a 17-18. pozíciót birtokolták, csak a két Williams tanyázott mögöttük.

Az utolsó tíz percre fordulva viszont Magnussen odapörkölt és feljött kilencediknek, Grosjean pedig hatodiknak, a McLarenek 11. és 17. helyezése viszont nem tűnt túl szépnek ekkor. Szegény Latifi szinte a teljes szabadedzést elvesztette, mivel váltóhibájának kijavítása nagyon hosszú időt vett igénybe. A tizennyolcadik helyre visszacsúszó Hamiltontól is elvették egyik idejét a szokásos okból. Két perccel a vége előtt az első tízben négy Honda-, négy Ferrari-, egy Renault- és egy Mercedes-motoros autó tartózkodott (de meglepetésre, nem a gyári csapat versenyautója).

Az utolsó utáni pillanatban Lewis Hamilton összerakott egy nyolcadik helyre elegendő kört, közel 1,4 másodperces hátránnyal, de egyértelmű, hogy az FP1 során a Mercedesek nem mutatták meg valós tudásukat. Az viszont igen valószínű, hogy a Red Bull-lal és a Ferrarival mindenképpen számolni kell Austinban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: