DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Haas: A legjobb hír? Szerencsére, nemsokára vége

Elképesztően visszaesett tavalyhoz képest a Haas-Ferrari. A riválisokkal ellentétben nem is a pihenés miatt várják az év végét, hanem mert az idei versenyautó javíthatatlanul és reménytelenül pocsék.

Nehezen magyarázható a tavaly még szárnyaló és összetettben ötödikként végző Haas istálló idei mélyrepülése. Az erőforrással nincs gond, a gárda ráadásul a Ferrari technikai támogatását is élvezi. Ennek ellenére a Scuderia versenyautói (Szingapúr óta különösen) remekül muzsikálnak, a fiókcsapat pedig látványosan szenved. Pedig a téli tesztek után egyáltalán nem ez a kép rajzolódott ki.

A csapat számára nagyobb probléma, hogy igazán ők maguk sem tudják, mi az alapvető baj az autóval. Az időmérő edzéseken többször is kiemelkedően jól teljesítettek, a versenytempót tekintve azonban rendre csak hátrafelé lépdelnek. Mexikóban sem volt jobb a helyzet, még az a szégyen is megesett, hogy az idén botrányosan gyenge konstrukcióval előálló Williamstől is vereséget szenvedtek. Ha Robert Kubicát nem hátráltatta volna egy lassú defekt, akkor mindkét FW42-es Grosjean elé került volna.

Nemegyszer a roppant gyenge Williamsek ellen kénytelen harcolni a két Haas


A VF19-es egyszerűen lassú, kiszámíthatatlan és súlyos hiányosságokkal küzd, leginkább a tapadás és a leszorítóerő területén. A csapatfőnök már csalódott sem tud lenni, hozzászokott az idei borzalmas produkcióhoz. „Mexikóban is a már sokszor látott történetet éltük meg, az autó egyszerűen nem elég gyors. Mit tehetnénk? Mindig megpróbáljuk a legtöbbet kihozni, Kevin (Magnussen) ezt meg is tette, de nem volt ebben a futamban sem több” – panaszkodott Günther Steiner.

„Nem vagyok csalódott, mert eleve nagyon kevés reményt fűztem a teljesítményünkhöz. Úgyhogy a csalódottság érzése elszállt belőlem. Hogy mi a legjobb hír számunkra? Az, hogy már csak három verseny van hátra az idei évből” – fogalmazott reményvesztetten Steiner.

Grosjean is előre tudta, hogy a nagy tengerszintfeletti magasság nagyon nem kedvez a Haasnak, így is történt. Bár Austin egy fokkal jobb lehet már, ott is szenvedésre számít a rutinos francia. A tizenötödik és tizenhetedik helyezés után sokkal lejjebb már nem kerülhet a Haas-Ferrari. Idén már szinte biztos a kilencedik hely év végén, ahhoz is óriási csoda kellene, hogy valahogy az utóbbi időben szintén szenvedő Alfa Romeo elé keveredjenek. Talán a jövő évi autó jobban sikerül, igaz, jóval kevesebb pénzből kell majd gazdálkodnia Gene Haas csapatának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: