DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Akik igazán jól jártak a Renault-k kizárásával

Alaposan felforgatja a Japán Nagydíj végeredményét, valamint az összetett pontverseny állását Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg kizárása. A Renault még az ötödik pozícióját is elveszítheti.

Az FIA döntése alapján a kizárás sorsára jutott a francia gyári istálló mindkét pilótája a Japán Nagydíjon. Bár már mindenki a hétvégi Mexikói Nagydíjra gyúr, közben váratott magára a végső határozat a suzukai végeredmény tekintetében. Ez szerdán meg is született, hosszas tárgyalás és vita után végül törölték a Renault két héttel ezelőtti eredményeit.

Ahogy azóta kiderült, a megkérdőjelezhető fékrendszerről egy, a nyári szünetben a Renault-tól a Racing Pointhoz igazoló mérnöktől származtak az információk, amit az RP fel is használt. Ha a franciák nem fellebbeznek a megadott határidőig, akkor többen is jól járnak a határozattal.

Ki gondolta volna az év elején, hogy Japán után Kvjat jobban áll majd a pontversenyben, mint bármelyik Renault?


Charles Leclerc két ponttal többet zsebelhet be, így tizenegy egységre növeli előnyét Vettellel és Verstappennel szemben is (eredetileg megszerzett hatodik helyezését kapja vissza). A McLaren egészen messzire, negyvenhárom pontra kerül a Renault-tól, a franciáknak pedig sokkal jobban kell hátrafelé figyelnie, mivel fenyegető közelségbe, hat, illetve tíz pontra közelíti meg a sárga-fekete istállót a kizárással szintén profitáló Toro Rosso és Racing Point.

Egyéniben Sergio Perez ugrik előre a kilencedik pozícióba, őt Lando Norris és Danyiil Kvjat követi és csak a tizenkettedik-tizenharmadik helyen találjuk Ricciardót és Hülkenberget 34-34 ponttal. A Racing Point tehát elérte célját az óvással, az más kérdés, hogy ahogyan az istálló szert tett a botrányt kirobbantó információkra, az finoman szóval sem az erkölcsi csúcs.

Ne feledjük azonban, hogy óriási pénzek forognak kockán. Amennyiben a mostani döntés véglegessé válik, a McLaren szinte biztosan megszerzi az összetett pontverseny negyedik helyezését, amiről tavaly ilyenkor nem is álmodozhattak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: