DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen: Bajnok lehetek a Red Bull-Hondával

A Mercedes és a Ferrari magasra emelte a lécet az idei év második felében, de Max Verstappen továbbra is úgy gondolja, világbajnoki címet fog szerezni jelenlegi csapatával. Még kell egy kis idő.

2019-ben megélt néhány szép pillanatot az idén frissen alakult Red Bull-Honda szövetség. Bár a szezon első harmadában nem volt túl erős az autó, rögtön egy dobogós hellyel indított Max Verstappen, ami egyben a Honda első dobogója is lett 2015-ös visszatérése óta (korábban a McLarennel az ötödik helynél többre nem futotta).

A nyáron kifejezetten szárnyalt az energiaitalos istálló, a fiatal holland Ausztriában és Hockenheimben is győzelemre vezette az RB15-öst és kevésen múlott, hogy a Hungaroringen nem sikerült harmadszor is a dobogó tetejére állnia. Néhány rosszabbul sikerült versenyhétvége és a Ferrari kitűnően sikerült fejlesztési csomagja azonban újra háttérbe szorította a bikákat, Belgium óta ugyanis egyetlen dobogós hely jött össze Szingapúrban.

Verstappen hisz a Honda-projekt sikerében


A Red Bullnak aerodinamikailag és motorikusan is van némi lemaradása az élen állókhoz képest, de idén már nem számítanak győzelemre, sokkal inkább gyúrnak a jövő évre. Verstappen ismeri az adatokat, amit például a jövő évi Honda-motortól várhat, így magabiztossága semmit nem csökkent. Már hónapokkal ezelőtt elmondta, az idei évben még nem várt csodát.

Megrendíthetetlenül hiszi, hogy nem kell csapatot váltania ahhoz, hogy a csúcsra érjen. „Hiszek abban, hogy a Red Bull-Hondával világbajnok lehetek. Egyértelmű, hogy az elmúlt években nem kezdtük túl jól a szezont. Márpedig, ha valaki világbajnok akar lenni a Formula-1-ben, nagyon fontos a megfelelő szezonkezdet” – mondta el véleményét a hétszeres futamgyőztes holland a RacingNews365 szakportálnak.

„Úgy gondolom, csapatként felérhetünk arra a szintre, hogy már a kezdés is jól sikerüljön. A Red Bull nem olyan régen zsinórban négy világbajnoki címet nyert. Idén teljesen új projektet kezdtünk a Hondával, egyszerűen kell még egy kis idő, hogy minden összeálljon. Jövőre viszont tényleg meg kell mutatnunk, milyen erővel rendelkezünk, a többit majd meglátjuk” – tette hozzá Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: