DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Montoya: Vettel problémája nem mentális, hanem technikai

Juan Pablo Montoya egyáltalán nem gondolja, hogy Sebastian Vettelnek lelki problémái lennének és ezért esett vissza. Nem szeret valamit az autójában és ez minden másra kihat.

A 2019-es szezon egyik legnagyobb csalódása eddig a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel vesszőfutása, ami igazából már nem is idén, hanem az előző szezon közepén kezdődött. Az eredetileg másodhegedűsnek érkező Charles Leclerc hónapok óta jobb teljesítményt nyújt a németnél és az utóbbi hetekben egyértelműen átvette a vezérszerepet is.

Vettel a 2018-as Német Nagydíj óta több ki nem kényszerített hibát követett el, mint korábban egész pályafutása során. A legtöbben úgy vélik, valamiért lelkileg megroggyant és képtelen összeszedni magát. A kétszeres Indy 500-győztes egyáltalán nem tartozik közéjük, bár úgy véli, az érintettnek kell változtatnia.

Vettel idén fokozatosan elhalványul csapattársa mellett


„Szerintem valamit nem szeret vagy az autójában, vagy az idei abroncsokban és Leclerc sokkal inkább képes volt alkalmazkodni. Vettelnek meg kell feszülnie, hogy képes legyen csapattársa tempóját hozni, emiatt azonban nem tud kényelmesen vezetni, kiesik a komfortzónájából és rendre hibázik” – nyilatkozta Montoya az Autosport című lapnak.

„Ha az ember nem elégedett az autójával és úgy nyomja a határon, akkor előbb-utóbb hibázni fog. Nem hiszem, hogy mentális problémával küzdene, sokkal inkább technikai jellegű gondja van. Mindent törölnie kell magából és olyan keményen dolgozni együtt a csapattal, mint korábban még soha.”

„Igen, az egyetlen módszer a még keményebb munka és több dolgot is másképp kell csinálni, mint ahogy eddig tette. Bizonyára volt egy megszokott módszere, ahogy korábban végezte a dolgát, de ez jelenleg nem vezet eredményre” – mutatott rá a kolumbiai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: