DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ocon félt, hogy teljesen elfelejtik

A következő szezonban ismét a mezőnyben köszönthetjük Esteban Ocont, de immáron a gyári Renault színeiben. A tehetséges francia év elején azt gondolta, akár végleg kikerülhet a látókörből.

Nem kell nagyon messzire mennünk, hogy találkozzunk olyan esettel, amikor egy nagy tehetségnek tartott fiatal pilóta lába alól kihúzták a talajt és végül ülés nélkül maradt a száguldó cirkuszban. Legutóbb a szintén a Mercedes támogatásával bekerülő Pascal Wehrleinnal történt ilyen, hogy a Saubernél már nem tartottak igényt a szolgálataira, a Mercedes pedig képtelen volt helyet szerezni számára.

Azóta a Formula-E felé vette az irányt és egyre inkább úgy tűnik, nem is nagyon lesz visszaút számára a Formula-1-be. Esteban Ocon néhány futam erejéig már 2016-ban is a mezőnyben volt a Manor istállónál, majd a Force Indiához szerződött ahol két, viszonylag sikeres évet töltött el.

A tulajdonosváltás miatt azonban helyét Lance Stroll vette át és partvonalon kívülre került, a Mercedes tesztpilótájaként dolgozott idén, de mindenáron vissza akart térni versenyezni. Mivel a Mercedesnél változatlanul Valtteri Bottasban bíznak, egyértelmű volt, hogy el kell szakadnia anyacsapatától. Végül a Renault csapott le a fiatal franciára, így valójában visszatér gyökereihez.

Előttem az utódom... Hülkenberget Ocon váltja jövőre


„A szezon elején különösen féltem attól, hogy fokozatosan elfelejtenek és kikerülök a képből. Mivel valóban tartottam ettől, még keményebben dolgoztam, mint korábban bármikor, hogy jövőre visszatérhessek” – nyilatkozta Esteban Ocon az RMC Sportnak.

„Az emberek minden nagydíj helyszínén azt láthatták, hogy ott vagyok és vissza akarok térni. Még az alvásom egy részét is feladtam annak érdekében, hogy a szimulátoron többet dolgozhassak. Ez csapatvezetőimet is örömmel töltötte el, végül pedig sikerült visszakerülnöm a Formula-1 kicsi világába, boldog vagyok.”

„Hiányzik a pályán töltött idő. A szimulátorok nagyon erősek, de azért közel sem ugyanaz, mint amikor valaki élesben a pályán köröz. A következő szezon előtt is tesztelünk, de ezúttal már két nappal kevesebbet tudunk a pályán lenni, mint eddig. Ez nem biztos, hogy elég lesz számomra, hogy Melbourne-re teljesen felkészüljek.”

„Ha rendben lezajlik a tesztelés, akkor fogjuk csak látni, meddig érhetünk fel az első versenyen. A cél az, hogy már az élcsapatok dolgát is megnehezítsük jövőre, de egyelőre ott még nem tartunk” – tekintett előre Ocon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: