Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 19. csütörtök
F1

Leclerc: Ezután csak küszködni fogunk

A legutóbbi két nagydíjon győzelmet arató Charles Leclerc gyorsan lehűtötte azokat az újságírókat, akik kései világbajnoki reményekről beszélnek vele kapcsolatban. Ez a két pálya volt a Ferrrarié.

Azzal, hogy a Belga, majd az Olasz Nagydíjon is győzni tudott Charles Leclerc, nemcsak megszerezte első sikereit a Formula-1-ben, de megelőzte az ezen a két futamon egy 4. és egy 13. helyet felmutatni tudó Sebastian Vettelt, miközben 3 pontra megközelítette a harmadik helyen álló Max Verstappent is.

A monacói pilóta szerint azonban a szezon ezen pontján már értelmetlen volna világbajnoki esélyekről beszélni vele és csapatával kapcsolatban, ráadásul tudták, hogy Spa és Monza feküdni fog nekik, nem úgy a további versenyhelyszínek.

„Realistának kell maradnunk” – mondta Leclerc a GP Fansnek. „Mindannyian arra számítottunk, hogy ezen a két pályán nagyon jó versenyeink lesznek, de tudjuk azt is, hogy a következő pályákon már sokkal nehezebb dolga lesz az autónknak. Szóval a földön kell maradnunk, és igen, ez nem lesz könnyű. Különösen Szingapúr nem.”

„Szerintem szép meglepetés lenne, ha jobban teljesítenénk, mint amire számítunk, de az az igazság, hogy valószínűleg küszködni fogunk. Két hét múlva meglátjuk. Az, hogy felvegyem a harcot Lewisszal és Valtterivel, nagyon nehéz volna, mivel nem számítok arra, hogy versenyképesek leszünk olyan mértékben, mint Spában és Monzában.”

„Nem tudom, képes leszek-e megtartani a pozíciómat Sebbel szemben a pontversenyben. Azt gondolom, tovább kell folytatnunk a munkát, hogy a csapat számára a legjobb eredményeket tudjuk elérni. Ő le akar győzni, én is le akarom győzni őt. Mindketten ugyanannyira szeretnénk ezt, majd a szezon végén kiderül, de nem tudhatom, addig még mi fog történni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?