Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 23. szerda
F1

Verstappen: Eleinte F2-es hibákat vétettem

Lassan ötéves rutinnal rendelkezik a még mindig csak huszonegy esztendős holland, rengeteget fejlődhet még. Azt viszont elismerte, hogy a korábbi években sokat rontott úgy, ahogy mások nem.

2015-ben, mindössze tizenhét évesen kezdte Formula-1-es karrierjét a mára igencsak elismertté vált Max Verstappen a Toro Rossónál. Az első pillanattól megvolt a kellő tempója, nem tartott sokáig felvennie a száguldó cirkusz ritmusát, újonc évadában is azonnal letette névjegyét, bár időnként még elkövetett hibákat.

Már akkor látszott, hogy a nyers tempót tekintve a holland a mezőny egyik legjobbja lehet, ezért egy évvel később, alig néhány verseny után a több súlyos hibát is vétő Danyiil Kvjattal helyet cserélhetett és a Red Bull anyacsapatánál kapott ülést. A következő időszakban több futamgyőzelmet is aratott a nem gyenge, de a Mercedestől (később a Ferraritól is) mélyen elmaradó Red Bull-lal.

2018-ban pocsékul kezdte az idényt, az első hat versenyhétvége mindegyikén vezetői hibát vétett, ami miatt súlyos pontokat dobott el. Többen már elkezdték leírni Verstappent, hogy sosem nő be a feje lágya és felesleges, meggondolatlan hibáktól hemzsegő versenyzése miatt nem lesz világbajnok.

Verstappen korábban megfizette a tanulópénzt a Formula-1-ben

A 2018-as Kanadai Nagydíj óta nagyot fordult a világ, átkapcsolódott benne egy kapcsoló, azóta az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtja, az elmúlt tizenkét hónapban minden egyes nagydíjon a legjobb ötben végzett, több győzelmet is beleértve. Az egyre inkább felzárkózó Red Bull-Hondával már a Mercedesre is többször veszélyes, idén két győzelmet szerzett és nem sok hiányzott a harmadikhoz sem. Azt viszont utólag is érzi, hogy a korai, éretlen kezdésnek meg kellett fizetnie az árát.

„A tavalyi év második felétől már rendben van a formám. De mindig lehet javulni, az évek alatt az ember megtanulja, hogyan javuljon folyamatosan. Az eddig lefutott versenyeimnek és az ezzel szerzett rutinomnak köszönhetően már nem számítok újoncnak” – idézi Max Verstappent a Motosportweek.com szakportál.

„Több, mint kilencven nagydíjon szerepeltem eddig, de amikor annak idején a Formula-3-ból egyetlen év után egyenesen bekerültem a Formula-1-be, az valóban nagy ugrás volt. Jó néhány olyan hibát elkövettem, amit mások valószínűleg a Formula-2-ben vétenek általában.”

„Most is folyamatosan javulok. Sokkal egyenletesebben teljesítek, tudom, mikor kell csúcsra járatni magam és mikor nem, mikor vállaljak kockázatot és mikor ne. Mindig az eredményt tartom szem előtt és azt, hogy minél több pontot szerezzek” – tette hozzá a holland, aki még nagyjából tizenöt évet tervez a száguldó cirkuszban versenyezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?