DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Bottas innentől átgondolja Hamiltonnal való csatáit

Valtteri Bottasban megváltozott valami, úgy véli, innentől változtatni fog azon, hogyan is áll hozzá a csapattársával vívott harchoz. A Magyar Nagydíj első köre elég bizonyíték volt számára.

A rutinos finn kezdi azt érezni, hogy a Mercedesen belül felállított, íratlan szabályok, illetve az úgynevezett csapatmunka kizárólag rá vonatkozik, Hamilton azonban a siker érdekében bármikor áthágja ezeket. Látványos volt a különbség, hogy egyetlen kanyarral korábban Bottas még bőven hagyott elég (kissé túl sok) helyet csapattársának egy előzési manőverhez.

Ugyanakkor néhány méterrel később, a hármas kanyarban Hamilton ugyanezt nem tette meg, lezárta az utat a finn előtt, hogy mindenképpen megkaparintsa a második helyet. A két autó össze is koccant. Még a címvédő istálló főnöke is úgy gondolja, hogy ugyan a szabályoknak megfelelt a manőver, de csapaton belül nem tartanak korrektnek egy olyan kivezetést, mint amit Verstappen tett Leclerc-rel Ausztriában.

Bottas már korábban rámutatott, hogy ha bárki más ellen kellett volna küzdenie a kettes kanyarban, semmiképpen nem hagyott volna ennyi helyet. „Ez így megy nálunk. Egy gárdában versenyzünk, mindig a maximális mennyiségű pontot kell megszereznünk és nem akarjuk elrontani egymás versenyét.”

Bottasnak kezd nem tetszeni, hogy csak ő tartja be a szabályokat


„Úgy is lehet jól versenyezni, hogy az ember nem löki ki a másikat a pályáról, ha keményen, de sportszerűen teszi az ember a dolgát, akkor is remek megbecsülésnek örvendhet. A hármas kanyarban történtek viszont már feszegetik a határt, Lewis nem hagyott nekem elég helyet. Ezért, ha olyan helyzetbe kerülök legközelebb, mint amiben előtte, a kettes kanyarban voltam, másképp fogok gondolkodni. De ettől még tiszteljük egymást és ismerjük a határokat” – mutatott rá Valtteri Bottas.

A Mercedes csapatfőnöke is elismerte, hogy az eset után átbeszélték Hamilton manőverét és szerintük nem elfogadható a csapattárssal szemben ez az elévágás. „Megtárgyaltuk ezt a csapaton belül. Még ha a stewardok megfelelőnek is ítélték a hasonló incidenst Leclerc és Verstappen között Ausztriában, mi viszont nem tartjuk ezt korrektnek. Nálunk helyet kell hagyni, tudjuk, hogy ennek nem így kellett volna történnie” – fogalmazott Toto Wolff.

Kérdés, hogy a világbajnoki versengés szempontjából nem nyílt-e fel túl későn Bottas szeme, valamint jövőre megkapja-e újra a lehetőséget a Mercedesnél?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: