DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Ferrari a Red Bulltól halászna

Hiába tűnt a téli tesztek után favoritnak a vörös istálló, idei teljesítményük eddig rendkívül gyenge. Nem is hagyják annyiban, a bikák egyik kulcsemberét igyekeznek elcsábítani a javulásért.

A száguldó cirkusz egy örök körforgás, soha senkinek nincsen örökre bérelt helye egyik istállónál sem. Igaz ez a különböző mérnökökre és egyéb szakemberekre is, akik időnként másik gárdához szerződve keresik a kenyerüket. Most a Scuderia környékezte meg az energiaitalos rivális egyik fontos emberét, hogy átcsábítsa Maranellóba, ezt most már a Red Bull részéről is megerősítették.

Senki nem érzi azonban tragédiának az ilyen átigazolásokat, elég csak az elmúlt néhány évet megnézni, hány kulcsember szerződött máshova az utóbbi időben. Mattia Binotto már a múlt héten elhintette, hogy igyekeznek visszacsábítani az Alfa Romeóhoz távozott főtervezőt, Simone Restát, alig egy év után. A Ferrari-motor jól sikerült, de ebben nagyjából ki is merül a Scuderia idei (átmeneti) igazán jó tulajdonsága.

A Ferrarinak a Red Bull adatelemzésért felelős mérnökére fáj a foga


Az SF90-es pedig hiába mutatkozik gyorsnak, a gumikezelés egyértelműen gyenge pontja, de a kanyarsebessége feltétlenül mélyen a Mercedesé (de már a Red Bullé) alatt is marad. Ennek javítása érdekében a Red Bull adatanalizálásért felelős első emberét, Marco Adurnót környékezték meg az olaszok.

Dr Helmut Marko főtanácsadó tud erről, de nem érzi, hogy látványos hatása lenne a szakember esetleges távozásának. „Ez rendben is lenne, egészen normális jelenség a Formula-1-ben. Folyamatos rotációban vannak a technikai szakértők, ez alól a Ferrari sem kivétel. Ez semmi újdonságot nem jelent számomra” – mondta el véleményét Marko az Auto Bild című lapnak.

A Red Bull kötelékéből nemrég a Toro Rosso technikai igazgatója, James Key távozott a McLaren hívására, a brit szakember munkába állását új istállójánál, az energiaitalosok részéről a lehető legtovább igyekeztek időben eltolni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: