DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hogy látják Finnországban Bottas és Raikkönen esélyeit?

Van-e még esélye az idei F1-es világbajnoki címre Valtteri Bottasnak, illetve mit gondolnak Finnországban Kimi Raikkönen helyzetéről? Egy helyi szakértő beszélt erről.

Jukka Mildh, a finn Yle F1-es szakértője elemezte mindkét honfitársa jelenlegi helyzetét, és ez alapján úgy látja, még van reményük a sikeres szereplésre a szezon második felében. Mildh többek között arra hívja fel a figyelmünket, hogy igaz, hogy Lewis Hamilton győzött Monacóban, de ehhez mindent egy lapra kellett feltennie és a célba éréséig a brit pilóta igencsak feszült volt, mondhatni, hogy nagyon keservesen küszködött.

Hogy mindezek után miként látja a szakértő a bajnoki címért zajló harcot Hamilton és Bottas között (amikor a különbség már 17 pont a brit javára)? Mildh szerint ez már azért elég nagy pontkülönbség, de a szezonból is még sok van hátra: mivel Bottas sebessége Hamiltonéhoz hasonló, a finn versenyző a jelenlegi pontkülönbséget természetesen képes csökkenteni.

finnek



„Hiszek abban, hogy Valtteri már Kanadában ismét támadásba lendül és kihívás elé állítja csapattársát. Semmi kétségem sincs afelől, hogy Valtteri fel tud állni ebből a helyzetből. Annyira kiegyensúlyozott, annyira stabilan teljesít és annyira jól végzi a dolgát, hogy a monacói verseny nem rontott el semmit sem.”

A Monacói Nagydíj rajtja teljesen kockázatmentesnek tűnt, drámának halvány jele sem volt, ám a verseny a kilencedik körben nagy fordulatot vett, először jött Charles Leclerc defektje, majd előkerült a biztonsági autó is, aztán annak is szemtanúi lehettünk, hogy a boxutcában hogyan koccant össze Verstappen és Bottas autója, ami aztán a finn defektjét is okozta.

„Az, hogy Verstappen büntetést kapott, helyes dolog. A büntetés azonban nem hozza vissza Valtteri elveszített pozícióját, és ez csalódás neki is és természetesen minden finn embernek. Most Lewis Hamilton a pontszámokat tekintve nagyobb fölényre tett szert” – véli Mildh, aki szerint a Red Bull tudatosan kockáztatott, amikor kiengedte Verstappent Bottas elé, az adott helyzetben tenniük kellett valamit a futamért, ami aztán úgy sült el, ahogy láttuk.

A finn szakértő röviden elemezte Kimi Räikkönen helyzetét is. Räikkönen a 17. helyen végzett Monacóban, ez a Jégember leggyengébb helyezése a szezonban. Mildh ennek ellenére mégis bizakodóan nyilatkozik az istálló teljesítményéről.

„A szezonkezdet azt mutatta, hogy az istálló jó irányba halad. A fejlődésük most megállt. Remélem, Kimi kicsit odacsap az asztalra” – mondta Mildh. „Bizonyára tudják, hogy mit csinálnak. Néha az eredmények váratnak magukra. Az Alfa Romeo egy pozitív, ugyanakkor még kezdeti fejlődés előtt álló csapat. Kiminek az a dolga, hogy felgyorsítsa ezt a folyamatot, ugyanakkor türelmes is legyen” – összegezte álláspontját Jukka Mildh.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: