DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes kerülné a korábbi botrányokat

Most arra gondolunk, ami Nico Rosberg és Lewis Hamilton között volt pár éve. Toto Wolff szerint rendkívül fontos tényező, hogy Valtteri Bottas és csapattársa között megmaradjon a jó viszony.

A finn pilóta már harmadik évét kezdte a Mercedesnél, és eddig felhőtlenül alakult a viszonya címvédő csapattársával. 2018-ban többször is segítette Hamiltont a bajnoki cím megszerzésében, de 2019-ben eddig úgy tűnik, hogy már világbajnoki esélyesként kell vele számolni. 

Bakuban elért győzelmével ismét a tabella élére állt, egy ponttal vezeti a bajnoki pontversenyt, és ez a szituáció Wolffnak a Rosberg-Hamilton korszakot juttatta eszébe: „Egy kicsit most emlékeztet a helyzet a korábbi időszakra. Két versenyző is van, akinek megvan a készségük és az akaratuk a bajnoki cím megnyerésére, és tőlünk függ, hogy tudatosítjuk-e magunkban ezt a helyzetet. Vettel és Leclerc nagyon gyorsan visszatérhet a játékba, és nagyon fontos a kapcsolatuk, és az, hogy elkerüljük az olyan szituációkat, amik Nico és Lewis között zajlottak.”

 wolff-a-versenyzok-kapcsolatarol-2019



„Szerencsések vagyunk, hogy jó a kapcsolatuk, jól kijönnek egymással, nem folytatnak játszmákat a háttérben, örülök ennek. De tudatosnak kell lennünk, mert láttunk már kapcsolatot elromlani” – utalt a korábbi helyzetre az osztrák.

„Mindkét versenyzőnek célja a bajnoki cím megnyerése. Azt akarjuk, hogy oroszlánként, ne pedig bárányként viselkedjenek az autóban. Ugyanakkor a tiszteletnek is meg kell maradnia közöttük.”

A Mercedes csapatfőnöke elmondta, miért nem szeretné előidézni a korábbi helyzetet: „Erősek vagyunk csapatként, és nem engedhetjük meg, hogy megromoljon a kapcsolat a versenyzőink között addig a pontig, hogy már az negatívan érintsen mindenkit. Ha ismét ilyen lenne a helyzet, akkor biztos vagyok benne, hogy sárga és piros lapokat fogunk osztogatni. Ettől még szerencsére nagyon messze vagyunk, nem tartunk ott.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: