DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kubica: Apró hibáért fizettem meg

Az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén falnak ütközött lengyel pilóta szerint a pálya legszűkebb szakaszán egyetlen csekély hiba elég volt ahhoz, hogy balesettel végezze. Szerencsére javítható az autója.

A Williams Formula-1-es csapatának az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén sincs egy perc nyugta sem. Pénteken George Russell autóját egy elmozdult csatornafedél tette tönkre, a szombati időmérő edzés első szakaszában pedig Robert Kubica ütötte falnak saját versenygépét. A 34 éves versenyző a városi pálya legszűkebb részén, a nyolcas-kilences kanyarkombinációban számította el magát, aminek végeredménye egy újabb javításra szoruló FW42-es lett. 

 kubica-crash-baku-2019



„A bal első kerékkel ütköztem a korlátnak, ami miatt a falba csapódtam. Az a legrosszabb hely a hibára, aminek sajnos eléggé nagy árát fizettem. Ez már csak ilyen” – idézte a Q1-ben kiesett pilótát a Racefans. Az ütközést követően Kubicát az orvosi központba szállították, ám a lengyelnek szerencsére semmi baja. „Jól vagyok. Nem volt egy nagy ütközés, de ilyenkor elővigyázatosságból természetesen le kell futtatni mindenféle tesztet. Jól érzem magam, szóval semmi gond nincsen.”

Charles Leclerc a Q2-ben pontosan ugyanazon a helyen ütközött a falba, ahol Kubica. „Ezt nem tudtam” – reagált a hírre a lengyel. „Kár érte. Az egy olyan pont, ahol a kis hibának is súlyos ára van.”

A Williamsnek ezen a hétvégén ez már a második jelentősebb balesete volt, ezért kérdésessé vált, hogy a csapat egyáltalán rendelkezik-e elég pótalkatrésszel a folytatáshoz. Egy délutáni sajtóközleményben azonban minden rajongót megnyugtattak, elég cseréjük van ahhoz, hogy holnap mindkét autóval felálljanak a rajtrácsra. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: