DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

McLaren: Azért nem vagyunk a Red Bull szintjén

Bár Bahreinben a McLaren-Renault párbajra késztette a bikákat, egyelőre nem számolnak azzal, hogy ez gyakran megtörténne idén, mert inkább a Red Bull tévedt el a beállításokkal.

Az elmúlt években rendkívül ritkán történt meg, hogy a három topcsapat küzdelmébe bárki is beleszólhatott volna a középmezőnyből, az első hat helyet a Ferrarik a Mercedesek és a Red Bullok bérelték ki, amennyiben nem történt váratlan esemény. Bahreinben azonban váratlanul közel járt a wokingi istálló, Carlos Sainz meg is előzte Max Verstappent a verseny elején, ám a holland nekikoccant és a spanyol húzta a rövidebbet. Pierre Gaslyt azonban sikeresen (és könnyedén) maga mögött tartotta a kiválóan versenyző Lando Norris.

Zak Brown, a McLaren első embere nem von le túlzott következtetéseket ezekből az eseményekből, ez nem jelenti azt, hogy a gárda máris az energiaitalosok szintjére lépett volna előre. „Hogy több kemény csatánk is lehet-e idén a Red Bull ellen? Valószínűleg ezzel kissé túl optimista lennék. Így is nagyon meglepődtem, hogy ennyire közel jártunk hozzájuk a hétvégén. De azért tudjuk, hogy továbbra is van lemaradásunk a legjobb három istálló mögött és ez a bahreini hétvége alapvetően ezt nem változtatta meg” – elemezte a helyzetet Brown.

Brown tudja, hogy nem lesz gyakori, hogy idén megelőzhetik a Red Bullt


„Azt egyértelműen érezzük, hogy remek előrelépést tettünk, de a középmezőny rendkívül szoros lesz, szinte alig van különbség a negyedik és a kilencedik helyezett (csapat) között. Továbbra is úgy vélem, hogy lesznek hétvégék, amikor a negyedik-ötödik legjobbak lehetünk, illetve más helyszínek, ahol csak a nyolcadik-kilencedik hely lesz a miénk a rangsorban, a pályáktól fog függeni.”

„Sokszor a stratégia dönt, ezért több csapatnál is láthatjuk, hogy szétválasztják a pilótákat a stratégia szempontjából. A mi részünkről mindent megteszünk, keményen dolgozunk tovább, mivel a teljesítmény nagyban függ a fejlesztési háborútól” – tekintett előre Zak Brown. A fejlesztésben pedig Fernando Alonso is segíti a McLarent, a bahreini teszten is részt vállalt a feladatokból.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: