Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 19. csütörtök
F1

Alonso: Ha Schumachert hívják, azonnal jöjjön az F1-be

Fernando Alonso az előző évtizedben rengeteg kőkemény csatát vívott Michael Schumacherrel. Most a fiával tesztelt együtt, akinek szerinte azonnal el kell fogadnia, ha egy istálló az F1-be hívja.

Michael Schumacher hét világbajnoki címet szerzett a száguldó cirkuszban, ebből zsinórban ötöt (2000 és 2004 között) a Ferrari istállónál. Kedden Bahreinben fia, Mick tesztelhette életében először a vörös autót és azt is figyelembe véve, hogy korábban versenytempóban soha nem vezetett Formula-1-es autót, egyáltalán nem vallott szégyent, Max Verstappen mögött a második helyen végzett a tabellán.

Fernando Alonso sem tétlenkedett, fél év után először pattant (F1-es) autóba, az idei McLarent vitte pályára és nagyon elégedett a tavalyhoz képest felmutatott fejlődéssel. Nem ment el azonban szó nélkül a húszéves német teljesítménye mellett, úgy véli, vannak versenyzők, akiknek egyszer jön el az alkalom, de ha jön, azt hezitálás nélkül meg is kell ragadni.

Mick Schumachernek nem szabad hezitálnia, ha F1-es csapat hívja - Alonso szerint

„A legjobb, ha az ember azonnal jön (a Formula-1-be), amilyen korán csak lehet. Sosem tudhatod, mikor érkezik vonat, amely a Formula-1-be visz, amikor fiatalok vagyunk. Idén az F2-ben versenyez, teljes mértékben arra is koncentrál. Gyanítom, jól is fog szerepelni” – nyilatkozta Fernando Alonso a Sky Sports televíziós adásában.

„Ha pedig jól teljesít és egy Formula-1-es gárda ajánlatot tenne neki, rögtön el kell fogadni és fellépni” – tanácsolta Mick Schumachernek a kétszeres világbajnok spanyol, aki 2005-ben megszakította Michael Schumacher elképesztő győzelmi sorozatát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?