DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Most Villeneuve-nek szóltak vissza Kubica miatt

Az 1997-es világbajnok nemrég azt mondta, rossz üzenet, hogy egy bénulással küzdő versenyző az F1-ben versenyezhet. Ezt nem mindenki vette jó néven és az egykori F1-es pilóta megvédte a lengyelt.

2011 februárjában örökre megváltozott Robert Kubica élete, miután egy olaszországi raliversenyen súlyos, életveszélyes sérüléseket szerzett. Egy ideig az is bizonytalan volt, hogy jobb karját meg tudják-e egyáltalán menteni az orvosok. Ez végül sikerült, de a mai napig csak korlátozott mozgásra képes.

Természetesen Formula-1-es pályafutása is azonnal kettétört a balesettel, pedig a jól értesültek tudni vélik, hogy 2012-re aláírt szerződéssel rendelkezett a Ferrarinál. Bár hébe-hóba különböző raliversenyeken elindult, de senkiben fel sem merült, hogy valaha is láthatjuk a száguldó cirkusz mezőnyében.

Kubica azonban másképp gondolta, keményen edzett, szűk két éve már tesztelni is elkezdett, az eredmények pedig biztatóak voltak. Egy évnyi tesztpilótai szerepkör után pedig a Williams idén versenyzői ülést biztosított a nyolc évet kihagyó lengyelnek, a dolog szépséghibája, hogy a grove-iak messze a leggyengébb autóval rendelkeznek jelenleg.

Di Grassi nem ért egyet Villeneuve-vel


Az 1997-es világbajnok szerint viszont ez a visszatérés kicsit sem tesz jót a Formula-1-nek. „A Formula-1 számára ez borzalmas, egyáltalán nem jó a sportágnak. Már tavaly is ezt mondtam és nem változtattam meg az álláspontomat. A Formula-1-nek a sportág csúcsának kellene lennie, a királykategóriának. Nem tesz jót a megítélésnek, hogy valaki olyan is részt vehet, akinek ilyen szintű testi bénulása van. Ez nem csak az F1-re igaz, hanem más versenyágakra is, nagyon nehéznek, szinte elérhetetlennek kellene tűnnie. Robert visszatérése nem a legjobb üzenet” – fogalmazott Villeneuve.

A 2010-ben a Formula-1-et is megjárt (azóta a Formula-E-sorozat bajnokává váló) Lucas di Grassi szerint Villeneuve hozzáállása abszurd. „Egy embert soha nem szabad megítélni testi fogyatékossága alapján, sokkal inkább a teljesítménye legyen meghatározó. Kubica tökéletes példa a felépülésre, hihetetlen története van. Az évad végén az eredményei úgyis önmagukért beszélnek majd” – reagált a kanadai álláspontjára a Twitteren di Grassi.

Ugyanakkor a hollandok túraautó-hőse, Tom Coronel is inkább Villeneuve-vel ért egyet. „Kubica jó, de a Formula-1-hez nem elég jó” – idézi Coronelt a Formule 1. Eddig a lengyel valóban nem váltotta meg a világot az első versenyhétvégén, de jelenlegi autójával ez nem is egyszerű feladat. Egyelőre viszont úgy fest, George Russell gyorsabb a Williamsszel, de várjunk még az eredményhirdetéssel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: