DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem akadt komoly gond Gasly motorjával

Úgy tűnik, nemcsak a nyolc tesztnap alatt működött megfelelően a japánok erőforrása. A szezonnyitó első napján akadt egy kis riadalom a motor miatt, de tisztázták, hogy nem súlyos a probléma.

Nem alakult rosszul az Ausztrál Nagydíj első napja a Red Bullnak és a Hondának. Barcelona után eddig úgy tűnik, hogy továbbra is jól működik együtt a két fél, és az energiaitalos alakulat ott maradhatott az élmezőnyben a japánok erőforrásával is.

Bár Pierre Gaslynak úgy nézett ki, az edzésen akadt egy kis gondja a motorral, a Honda később megerősítette, hogy kisebb problémáról van szó. A francia pilóta így élte meg az esetet: „Veszítettem egy kicsit a motorerőből az utolsó körben, ezért úgy döntöttünk, hogy bejövök a bokszba, és kivizsgáljuk a dolgot.”

A Red Bull pilótája szerint a Mercedes végezte a legjobb munkát az első napon: „Egyébként pozitív napot zártunk. Megcsináltam, amire az autó képes volt, de még mindig van tennivalónk. Gyors a Mercedes, ahogy vártuk, de jelenleg a csomagunkra koncentrálunk, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni belőle.”

 gasly-ausztral-szabadedzes-2019



Csapattára, Max Verstappen nyugodt a dolgok alakulása miatt: „Csak magunkra figyelünk, és javítanunk kell a dolgokon. Ezzel most mindenki így van, ez még csak az első nap, minden rendben lesz. A Mercedes nagyon gyorsnak tűnik, nekünk pedig még sok munkánk és elemeznivalónk van.”

„Nincs probléma a motorral. Simán és jól működik, de meglátjuk holnap” – folytatta a Honda erőforrásának működéséről.

A Ferrari visszafogott tempót mutatott a második edzésen, így a Red Bull fiatal pilótáját arról kérdezték, mit gondol, altatott-e az olasz gárda: „Nem tudom! Őket kellene kérdezni, nekem erre nincs válaszom. Csak magunkra figyelünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: