DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: A Ferrari tudja, mi kell a győzelemhez

Az elmúlt tizenegy évben a Scuderia csak üldöző volt, egyszer sem sikerült a világbajnoki cím. Sebastian Vettel biztos benne, ezúttal minden adott ahhoz, hogy év végén is ők legyenek az élen.

Hullámvasútszerűen alakultak az elmúlt évtizedek a Ferrari számára. Jody Scheckter 1979-es és Michael Schumacher 2000-es összetett elsősége között húsz év telt el, köztük olyan nehéz esztendők is, mint például az 1992-es és 1993-as, amikor még a dobogó is csak hébe-hóba jött össze az olaszoknak, pedig nem akárkik ültek a volánnál.

Michael Schumacher az évezred elején páratlan sikersorozatot produkált, zsinórban ötször szállította a világbajnoki címet Maranellóba. 2007-ben még egyszer sikerült a csúcsra jutni Kimi Raikkönennel (egy évvel később pedig fél kör híján Felipe Massával ismét), ám azóta nem sok babér termett. Hiába igazolták le Fernando Alonsót is, csak ezüstérmek jutottak a spanyollal és az utóbbi két évben Sebastian Vettellel is. Idén ismét a Mercedes és a Red Bull lehetnek a legfőbb ellenfelek, hogy megakadályozzák a vörösök győzelmét.

 

Megtörik idén a jég a Ferrari számára?


Bár részletekre nem igazán tért ki, a német ezúttal biztos benne, hogy végre minden mozaik a helyére kerül és meglesz a végső elsőség. „A korábbi bajnoki küzdelmekben nem sikerült mindent 100%-osan összeraknunk, de a Ferrari tanult a hibáiból, amiket 2019-ben már nem követünk el. A téli teszteken nem osztanak pontokat, de remélem, év végére rengeteget szerzünk. Biztos, hogy megvan ehhez minden hozzávalónk” – idézi Vettelt a Crash.net szakoldal.

„A megelőző évadokban többször is úgy alakult, hogy nem sikerült 100%-osan összeraknunk a mozaikot. Mindig van hova fejlődnünk. Úgy gondolom, hogy pontosan tudjuk, mi kell, együtt dolgozunk, hogy minél előrébb jussunk, de az világos, hogy a tesztelés hetei elég jól alakultak” – dicsérte az elvégzett munkát a technikai bakik ellenére a négyszeres világbajnok.

A cél, hogy a (Ferrari számára) bő egy évtizede tartó ínséges időszakot végre lezárja. „Voltak gondok, de nem félünk. Vesztettünk egy kis időt, ami nem a legjobb, de összességében nagyon pozitív érzéseim vannak. A légkör remek, az itt dolgozók boldogok, erre pedig eredményesen építhetünk idén” – tekintett előre Vettel, aki nyíltan a Ferrari vezérpilótája lesz 2019-ben Charles Leclerc csapattársaként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: