DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A Ferrari új festése is előnyt jelenthet

Teljesen megújult a Scuderia idei versenyautója a tavalyihoz képest. Szembetűnő az eddigi fényes festéshez képest az idei matt, aminek az oka egyáltalán nem esztétikai. Ennyit számít néhány gramm?

Pénteken Maranellóban a Ferrari hivatalosan is bemutatta idei versenyautóját, az SF90-est. A szabályok változása miatt több szembetűnő változást is észlelhetünk a tavalyi géphez képest, amik közül az első vezetőszárny teljes átalakulása az egyik legfeltűnőbb.

Nem volt nehéz kiszúrni a színvilág megváltozását sem, az eddigieknél jóval sötétebb, matt vörös színt kapott az SF90, ami teljesen eltér a korábban megszokott fényes felülettől. A csapatfőnök magyarázatot is adott a különleges kinézetre, semmi köze az esztétikához, egyszerűen a jobb teljesítmény és a súlycsökkenés miatt döntöttek ezen megoldás mellett.

A Ferrari technikai okokból döntött a matt fényezés mellett


„Nem esztétikai, kizárólag technikai okai vannak a változtatásnak. A fényesség eltávolításával ugyanis néhány száz grammot nyertünk a súly tekintetében, ami elsőre nem hangzik soknak, de ha folyamatosan a határon autózunk és a határokat feszegetjük, igenis van hatása” – idézi Mattia Binottót a Motorsport.com szakoldal.

A Ferrari már nem az első istálló, amely ebben a megoldásban bízik, a Red Bull, szintén súlycsökkentési okokból már 2016 óta a matt fényezést használja. A Scuderia a szponzorlogókat is egyedi módon festi az autóra, amivel biztosítják, hogy a felület tökéletesen sima marad, ezzel megszüntetve annak a lehetőségét, hogy ilyen okból esetleg extra légellenállás képződik az autón.

Bár az SF90 a tavalyi autó továbbfejlesztett változata, gyakorlatilag minden elemében teljesen megújult. „Egyértelműen arra törekedtünk, hogy minden egyes alkatrészt továbbfejlesszünk. Szerintem egyetlen aprócska elemében sem azonos a 2018-as versenygéppel” – tette hozzá Binotto.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: