DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Bottas vagy Ocon egy év múlva csalódhat

Esteban Ocon az idei évet kihagyja, de úgy véli, 2020-ban egészen biztosan visszatér. Bízik az őt felkaroló Mercedesben, így viszont vagy a fiatal francia, vagy Valtteri Bottas egy év múlva távozhat.

Szűk két és fél esztendőt töltött el eddig a száguldó cirkuszban Esteban Ocon, előbb beugróként a Manor, az utóbbi két szezonban pedig a Force India színeiben. A tulajdonosváltásból azonban rosszul jött ki, kihúzták alóla a talajt és hiába teljesített jobban, mint csapattársa, mégis Sergio Perez kapott újabb szerződést, csapattársa pedig nem meglepő módon az új tulajdonos fia, Lance Stroll lett.

Mercedeses kötődése miatt a riválisok nemigen gondolkodtak szerződtetésén, de ő maga is szeretne hű maradni a német gyártóhoz. Mivel a lehetőségek elfogytak, elfogadta a világbajnok istálló tesztpilótai szerepkörét, de nem is burkolt utalást tett arra, hogy ez csak átmeneti, erre az évre vonatkozó helyzet, még egyszer ebbe nem menne bele.

Ocon Bottas helyére pályázik, valamelyikük jó eséllyel távozni fog ez év végén


„Amit nem akarok lenyelni, azt nem is fogom, ez pedig az, hogy ne térnék vissza 2020-ban. Hihetetlenül csalódott lennék ebben az esetben. Egyértelműen hiszek abban, hogy jövőre visszatérek a pályára, bízom a körülettem levő emberekben” – idézi Ocont a Motorsport szaklap.

„Még felkészültebben érkezem majd vissza, mint korábban bármikor, most már azzal a tudással is felvértezve, amit a 2018-as szezonban megtanultam. Alkalmazkodom az új súlyszabályozáshoz és még inkább készen fogok állni a kihívásra, mint amikor 2017-ben a Force Indiához kerültem” – tette hozzá a jelenleg partvonalra kerülő francia.

2019 végén (újra) lejár Valtteri Bottas szerződése a Mercedesnél (Lewis Hamilton két évvel hosszabbított, a finn csak eggyel), de fenyegetően ott lesz folyamatosan mögötte a tehetséges tesztpilóta, aki csak arra vár, hogy megkaparintsa a tavaly gyengén muzsikáló finn ülését. A McLaren és a Red Bull nyíltan kizárta, hogy a Mercedes neveltjét leigazolja, így Ocon lehetőségei elég korlátozottak. Amennyiben Ocon egy év múlva ilyenkor is ülés nélkül maradna, a szakemberek szerint bizonyára nem törődne bele a helyzetbe és más utakat kezdene keresni. Ha viszont valóban ő válthatná Bottast, a finn karrierje kerülhetne zsákutcába. Alighanem a tapasztalt finn idei teljesítményétől függ minden, de valamelyikük jó eséllyel csalódott lesz jövő ilyenkor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: