DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az év legjobb előzőművészei

Többek között Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Fernando Alonso is remek felzárkózásokat mutatott be 2018-ban, de senki sem veszi fel a versenyt Max Verstappen austini teljesítményével.

A tavalyi szezonban nem is volt annyira kirívó, ha egy versenyző tizenkét helyet javított a rajthelyéhez, vagy a verseny legelején elfoglalt pozíciójához képest a leintésig. Döntő többségében azért a három topcsapat pilótái jelentkeztek a leglátványosabb felzárkózásokkal, de üdítő kivételt jelent a két (akkor még) Force India, Sergio Perez és Esteban Ocon is, akik szintén egy-egy alkalommal tucatnyi helyezést jöttek előre.

Tizenkét helyes javítást öten is elértek: Sebastian Vettel a 17. helyről az ötödikre, Franciaországban, hátrazuhanását saját, első kanyaros hibájának köszönhette, amikor nekiment Valtteri Bottasnak. Perez Azerbajdzsánban a tizenötödik pozícióból egészen a dobogóig repült előre, míg Ocon Németországban a teljesen utolsó helyről lett nyolcadik. Fernando Alonso is odatette magát Ausztriában, huszadikról a nyolcadikra javított, míg Daniel Ricciardo Magyarországon (16. és 4.), valamint Oroszországban (18. és 6.) is brillírozott. Az ausztrál egyébként is rengeteg előzéséről vált híressé a Formula-1-ben.

Eggyel túlteljesítette a szintet és tizenhárom helyet jött előre Vettel Japánban (szintén saját hibából esett vissza, miután nekiment Max Verstappennek), de a tizenkilencedik pozíciót végül a hatodikra cserélte a leintésig. Lewis Hamilton elképesztő vezetéssel és némi szerencsével a németországi 14. rajthelyéről képes volt megnyerni a versenyt, míg Valtteri Bottas Belgiumban a tizenhetedikről a negyedikre jött előre.

A rajtrácson Verstappen sem gondolta, hogy kis híján megnyeri a futamot Austinban


Két pilótának sikerült a tizennégy helyes javítás. Vettel ismét csak saját hibából megperdült Monzában az első kör felénél és a tizennyolcadik helyre csatlakozott vissza. A befutónál negyedikként intették le. Max Verstappen Oroszországban volt kénytelen a 19. helyről felzárkózni, ez az ötödik helyig sikerült.

Hamiltont az elrontott rajtja után még ki is lökte Kimi Raikkönen a Brit Nagydíj első körében, de a tizenhetedik pozícióból is remekül versenyzett és végül második helyen végzett, ezzel összesen tizenöt helyet javított. Ebben egy biztonsági autós időszak is segítette.

Max Verstappen austini teljesítményére viszont nehéz szavakat találni. Motorcsere miatt a 18. helyről volt kénytelen indulni, ám úgy lett második, hogy a győztes Kimi Raikkönen mögött mindössze 1,2 másodperccel maradt el, nem sok hiányzott a győzelemhez (ezzel együtt a tizenhét helyes javításhoz). Ebben a tekintetben tehát a pálmát a fiatal holland vitte el a tavalyi évben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: