Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 18. kedd
F1

Kubica: Igenis sokat veszíthetek

Nyolc év kihagyás után tér vissza a Formula-1 mezőnyébe az egyszeres futamgyőztes, azért, mert biztos benne, hogy képes megoldani feladatát. Nem kizárólag vezetnie, de fejlesztenie is kell az autót.

Robert Kubica úgy véli, sokkal többet veszíthet ezzel a visszatéréssel, mint azt a legtöbben gondolják. Utoljára 2010-ben versenyzett a száguldó cirkuszban, de egy 2011 februárjában elszenvedett olaszországi ralibaleset kettétörte biztatóan kezdődő karrierjét és kevés híján az életébe került.

Leginkább a lengyel pilóta jobb oldala sérült meg, jobb lába és még inkább jobb keze rendkívüli mértékben károsodott, sokáig fennállt az amputáció veszélye is. Ahogy nemrég elismerte, elképesztően sok operáció árán sikerült használható állapotba hozni jobb kezét, amivel már versenyautó vezetésére is képes, bár nem titkolja, hogy csak korlátozott mozgásra képes.

„Nem térnék vissza a Formula-1-be, ha nem gondolnám, hogy képes vagyok megfelelően végezni a munkámat. Jóval többet veszíthetek, mint sokan gondolják. A rám váró munka nagy része a pályán kívül történik majd, a lehető legjobban fejleszteni a versenyautót és visszajuttatni a Williamst oda, ahol lennie kellene” – nyilatkozta Robert Kubica a Sky F1 számára.

Robert Kubica teljesen felkészültnek érzi magát a visszatéréshez

Mikor és hogyan szembesült azzal a lengyel, hogy képes lesz visszatérni az autósport elitkategóriájába? „Tizenkét hónappal ezelőtt, amikor rájöttem, hogy meg tudom csinálni, ráadásul olyan természetességgel tudom vezetni az autót, ahogy tettem azt korábban.”

„A legfontosabb nap az életemben nagyjából tizenkét hónapja történt, akkor tudatosult bennem, hogy valóban képes vagyok rá. Őszintén azt gondolom, hogy most még felkészültebb vagyok a visszatérésre, mint korábban bármikor.”

„Az összes kétségem eltűnt tavaly a második vagy harmadik alkalommal, amikor újra F1-es autóban ülhettem. A legtöbb kérdőjelem ugyanis technikai jellegű volt, hogyan fekszik nekem az új autó, az új abroncsok. De ez a paddockban mindenki számára ugyanaz. Egy nagy utazás végén járok, óriási kihívás volt, hogy ide eljuthassak. De ezzel együtt azonnal egy új kihívás kezdődik” – tette hozzá Robert Kubica, aki március tizenhetedikén pályafutása 77. nagydíjára készülhet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?