DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Kubica: Több műtétem volt, mint F1-es verseny

Robert Kubica kisebb csoda részese, 2011-es, kis híján végzetes ralibalesetét követően nyolc évvel újra a Formula-1-es mezőny tagja lesz. Édesapja nagyon büszke rá, véget nem érő harcot nyert meg a lengyel.

Érzelmi hullámvasút volt a tehetséges lengyel versenyző élete 2011 februárjától. Bár fényes karrier állt előtte, olyan súlyos sérüléseket szenvedett az olaszországi ralizás során, ami után még az élete is veszélyben forgott. Végül hatalmas harcok árán nemcsak életben maradt, de rengeteg operáció által megmentették és nagyrészt használatra is alkalmas állapotba hozták jobb kezét, de más problémák is adódtak.

Fizikális és mentális harcot is kellett vívnia, tavaly már közel állt ahhoz (amit egyébként korábban senki nem gondolt volna), hogy szerződést kapjon és visszatérhessen a Formula-1-be. Ez végül csak részben sikerült, mivel a Williams tesztpilótája lett, de a versenyzői ülésről éppen lemaradt Szergej Szirotkin váratlan érkezése miatt.

Ami késik, nem múlik, 2019-ben valóban újra láthatjuk a 33 éves lengyelt. Artur Kubica, a pilóta édesapja sem hitte, hogy ez valaha bekövetkezik. „Ha történhetnek csodák a világban, akkor igen, ez valóban az. Folyamatos küzdelemből álltak Robert elmúlt évei. Emlékszem, amikor hat hónap alatt végre meggyógyult a lába, majd ismét eltört. Vannak esetek, amik pszichológiailag nagyon rombolóan hatnak az emberre” – nyilatkozta az idősebb Kubica a lengyel TVN24-nek.

Robert Kubica édesapja hisz a csodákban


A Williams versenyzőjét számtalanszor műtő orvos elismerte, hogy elsősorban az életéért kellett küzdeni, kezének megmentése szinte csak extra jutalom volt. A következő években megszámlálhatatlanul sok műtéten esett át a versenyző, amikkel végül egészen jó állapotba hozták legsúlyosabban sérült kezét.

„Senki nem tudja pontosan, mennyi műtétem is volt a baleset után. Biztosan több, mint amennyi verseny van a Formula-1-ben. Ezek közül jó néhány nem sikerült és újra visszavetett hat hónappal a gyógyulásban” – ismerte el Robert Kubica.

2019 márciusában ismét a rajtrácson köszönthetjük a népszerű lengyelt, ennek pedig édesapja is nagyon örül. „Jelenleg boldog vagyok, hogy ott lehet, ahol. Büszke vagyok arra, hogy az édesapja lehetek” – tette hozzá Artur Kubica.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: