DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Megjött az újhullám

Két saját nevelésű fiatal pilóta is fontos mérföldkőhöz érkezett az Abu Dhabiban bonyolított Pirelli-gumiteszt zárónapján: Charles Leclerc a Ferrarit, Pierre Gasly pedig a Red Bullt vezethette annak tudatában, hogy 2019-ben már nevelőegyesületeik színeit képviselik majd a futamokon. A formula.hu mindkettejüket megkérdezte arról, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodtak.

Leclerc, az idei szezont a Sauber kötelékében töltő Ferrari-nevelés már ebben az évben is vezette a nevelőegyesület autóját, mégis most először fordult elő, hogy annak tudatában ült a volán mögé, hogy jövőre már a maranellói csapat kötelékében folytatja F1-es pályafutását. A monacói egyébként szó szerint „bekezdett”: nemcsak a nap legjobb eredményét autózta, de sikerült közel 4 tizeddel jobb kört repesztenie, mint új csapattársa, a keddi nap legjobbját produkáló Sebastian Vettel.

„Nem titkolom, nagyon fel vagyok dobva és ez egy remek, érzelmekben gazdag nap volt” – nyilatkozta az újságíróknak Leclerc, miután kipattant a Ferrariból a tesztnap végén. „Végigmentünk a programon, amit terveztünk, mindent elvégeztünk, amit szerettünk volna. Örülök neki, hogy jól sikerült a mai munka.”

00218010_251



Sokan máris azt jósolják, hogy Leclerc komoly fejfájást okozhat jövőre az idény csúnyán összeomló négyszeres világbajnoknak, maga az érintett azonban egyelőre még óvatos: „Igyekszem a lehető legjobban felkészíteni magam a következő szezon kihívásaira. Őszintén szólva csak várok, hiszen szívem szerint azonnal beülnék az autóba és folytatnám a munkát. Már nagyon várom az előszezonbeli teszteket és az első futamot. Hogy van-e valamilyen célkitűzésem? Nos, most temérdek adat áll rendelkezésünkre, amelyeket elemeznünk kell. Előbb ezeket kell feldolgoznunk, hogy minél több ismeretre tegyünk szert. A célkitűzéseimről egyelőre csupán annyit akarok mondani, hogy szeretném mihamarabb felvenni a tempót.”

Leclerc mögött egy másik feljebb léptetett fiatal, a Toro Rossótól a Red Bull Racinghez előlépő Pierre Gasly végzett, aki szintén először vezetett nevelőegyesületénél azóta, hogy kiderült: 2019-ben Daniel Ricciardo helyén fog versenyezni. A francia a formula.hu-nak fülig érő szájjal beszélt a tapasztalatokról.

00218010_251

„Huh, szenzációs nap volt!” – mondta a gallok reménysége. „Az már rögtön az elején kiderült, hogy ez az autó egészen más, mint a Toro Rosso volt. Rögtön, az első körökben éreztem, hogy sokkal kiforrottabb gép van alattam. Ezt még úgy is érezni lehetett, hogy szinte egész nap nehéz autóval mentem, csupán néhány kört futottam kevés üzemanyaggal.”

Ez volt az utolsó nap, amikor a Red Bull Renault-erőforrással száguldott a versenypályán, hiszen jövőre a Toro Rossóhoz hasonlóan az energiaitalos anyaegyesület is a Honda ügyfele lesz. A japánok portékája javult, javulgatott idén a McLarennel töltött pocsék három szezonhoz képest, de abban mindenki, maguk az érintettek is egyetértenek, hogy a hajtáslánc bőven hagy kívánnivalót maga után. Gasly oroszlánrészt vállalt idén, a Toro Rossónál nyakig megmerítkezett a Hondával közös munkában és a formula.hu érdeklődésére kijelentette: bízik abban, hogy a japán vállalat képes lesz komoly meglepetést okozni 2019-ben.

„Őszintén szólva egészen közelről láttam, hogy milyen elképesztő energiákat és erőfeszítéseket ölnek a fejlesztésekbe. Nagyon sokat dolgoztak idén, így biztos vagyok benne, hogy ennek rövidesen meg kell mutatkoznia. Nem számítok könnyű kezdésre, de azok alapján amit láttam és tapasztaltam, szerintem okkal vagyok bizakodó már a következő idénnyel kapcsolatban is” – fogalmazott Gasly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: