DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel: A Ferrari még nem 2019-re készül

Ugyan a Mercedes és Hamilton már megnyerték a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címet is, Vettel ennek ellenére úgy látja, többet tanulhatnak abból, ha még az idei autóra koncentrálnak.

A második szabadedzésen már valamivel jobban teljesített a Ferrari, mint az elsőn, azonban így is csak az 5-6. helyet tudták megszerezni, Raikkönen-Vettel sorrendben. Bár a hátrányuk nem nagy – nagyjából 3 tized – mégis csak a harmadik legerősebb autónak tűnik egyelőre a maranellóiak gépe.

Bár a lényegi kérdések már eldőltek, Sebastian Vettel mégis tagadta, hogy már 2019-re fókuszálna a Ferrari, sőt szerinte többet tanulhatnak abból, ha még egyszer, utoljára inkább az idei autójukból próbálják meg kihozni a maximumot.



Megkérdezte a némettől a La Gazzetta dello Sport riportere, hogy 2019 lebeg-e már inkább a csapat szeme előtt: „Nem! Én a két szabadedzésre koncentráltam a mai napon, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni magunkból. 2019-ig még mindig hátravan jó néhány hónap, mi pedig többet tudhatunk meg, ha az idei autóval foglalkozunk. Ez lehet annak a kulcsa, hogy a jövőben gyorsabbak legyünk” – mondta el a pénteki nap után Sebastian Vettel.

Kimi Raikkönen mindkét edzésen gyorsabb volt csapattársánál, azonban egy tőle megszokott hosszúságú, semmitmondó nyilatkozattal hagyta magukraa a sajtó munkatársait: „Az elején sokkal nehezebb dolgunk volt, különösen az első gyakorláson voltak problémáink, a második már simábban ment. Egy kicsivel le vagyunk maradva az időket tekintve, de majd meglátjuk, mi lesz holnap” – nyilatkozta Raikkönen az olasz sajtónak. Aztán azt is megkérdezték a finntől, belegondolt-e abba, hogy utolsó kilométereit fogja megtenni egy Ferrarival, mire Raikkönen lényegretörő választ adott: "Nem."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: