DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Giovinazzi: A hátsó kamera jó megoldás lenne

Bár csak 2019-től lesz a Formula-1-es mezőny teljes körű tagja Antonio Giovinazzi, már most előállt egy ötlettel, amely a jövő évi látási viszonyokat javítaná fel. Szerinte nincs szükség tükrökre.

Amióta 2017-ben bevezették az új aerodinamikai szabályokat, és ezzel együtt a szélesebb és alacsonyabb hátsó szárnyakat, mindenki arra panaszkodik, hogy nagyon keveset látni hátrafelé, ráadásul ezen a halo megjelenése sem sokat segített.

Legutóbb Kevin Magnussen és Charles Leclerc suzukai afférja körül volt egy kis vita, amelyet a verseny során nem büntettek a felügyelők, később azonban belátták, hibáztak. Magnussen azonban megvédte magát, hiszen szerinte nem látni a tükrökben, ha valaki közvetlenül mögöttük van. Csak akkor lehet észrevenni a mögöttük érkezőt, mikor kimozdul, és így a védekező pilótának is csak ekkor van lehetősége bármit is tenni.

Giovinazzi jövőre az Alfa Romeo Sauber pilótája lesz, és úgy gondolja, meríthet korábbi tapasztalataiból, hogy jobbá próbálja tenni az F1-et. 2016-ban a Hosszútávú Világbajnokságban indult, ahol hátsókamerákat használtak, hogy többet láthassanak a versenyzők abból, mi történik mögöttük.



„Úgy vélem, ez jó dolog” – idézi Giovinazzit a GPFans. „Jelenleg nagyon nehéz látni a tükrökben, az érvényben lévő aerodinamikai szabályok miatt, de egy kijelző talán segítene ezen. Persze egy megbízhatósági versenyen sokkal nagyobb szükség van a tükrökre. Nem mindegy, hogy egy LMP1-es, vagy egy GT-autó jön mögötted. Sokkal nagyobbak ott a különbségek az autók között, mint a Formula-1-ben.”

„A kamerákkal többet láthatnánk abból, ami mögöttünk történik. Szerintem ez egy jó dolog volt a WEC-ben, talán az F1-ben is kipróbálhatnánk.”

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megerősítette, hogy tervben van a kamerák bevezetése: „Ez a technológia jelenleg is elérhető, meg tudnánk oldani, és úgy tudom, jelen pillanatban is folynak a megbeszélések ennek kapcsán az FIA-nál. Charlie Whitingék rajta vannak az ügyön.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: