DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberg: A Mercedes egy háborús gépezet

Nico Rosberg jól tudja, hogy a Mercedes legyőzéséhez tökéletes teljesítményre van szükség, ám ez idén a Ferraritól közel sem volt meg. A német gyártónak van egy Lewis Hamiltonja is.

Nico Rosberg a gyári Mercedes újjászületésekor, 2010-ben azonnal csatlakozott az istállóhoz, ám az első három évadban nem sok sikert könyvelhettek el Michael Schumacherrel. A 2013-as, átmeneti szezonban már produkált felvillanásokat a gárda, ám a hibridkorszak beköszöntével verhetetlenné váltak, az első három évben igazi rivális nélkül, csak egymás ellen küzdött Rosberg és Lewis Hamilton.

2017-ben már a Ferrari több ízben is odapörkölt, leginkább Sebastian Vettellel a volán mögött, de a nyári szünet utáni visszaesés miatt nem volt igazán esélye az olaszoknak. A Scuderia idén még komolyabb kihívónak tűnt, az évad közepén egyértelműen meg is előzte a Mercedest, de a tökéletes teljesítménytől messze volt a csapat és Vettel is, stratégiai és vezetői hibák tömkelegét követték el.

A Német Nagydíj óta teljesen megfordult a szezon menete, Hamilton teljesítménye teljesen összeállt, eleinte a Ferrarisok hibáit kihasználva nyerte a versenyeket, most pedig újra önerőből is jönnek a sikerek. Nico Rosberg szerint elképesztően nehéz feladat a német gyártót legyőzni.

Vettel még mindig csak irigykedve nézheti a Mercedesek végső sikerét


„A tény az, hogy a Mercedes egy háborús gépezet. Úgy értem, a teljes csomag kiemelkedő, a versenyautó és Lewis Hamilton is. Ahhoz, hogy bárki megverje őket, egészen tökéletesen kell teljesíteni, a Ferrari pedig képtelen volt erre” – nyilatkozta a 2016-os világbajnok a Gazzetta dello Sportnak.

„Végeredményben, ebben semmi furcsa nincs, hogy a Mercedes győz. A német istállónál többé-kevésbé öt éve ugyanaz a gárda alkotja a csapatot, miközben a Ferrarinál állandóan változások történnek. Időre van szükségük, hogy kihozzák magukból a maximumot” – tette hozzá Rosberg.

Sebastian Vettel ebben Michael Schumachert másolja, már a negyedik szezonját tölti a Ferrarinál, de még mindig nem sikerül a világbajnoki cím. A hétszeres világbajnok legendának is nehezen jött az első (közös) bajnoki győzelem, 1996 és 1999 között előbb a Williamsektől, majd Mika Hakkinentől szenvedett vereséget, utána azonban zsinórban öt világbajnoki elsőséget szerzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: