DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Több, mint 50 lóerőt javult a Honda

A Toro Rosso mellett a Red Bull főtanácsadója is nagy örömmel fogadta a Honda-erőforrás jelentős fejlődését. Most először a pontos számot is tudhatjuk, de még mindig bőven van hova javulni.

A suzukai időmérő edzésen kitűnt Brendon Hartley és Pierre Gasly is, a hatodik és hetedik rajtkockát szerezték meg a japán gyártó hazai versenyén. Az istálló és a pilóták is csak a dicséret hangján szóltak az újfejlesztésű Honda-motorról, amely látványosan jobban teljesít a korábbi verzióknál.

Az évad legjobb páros eredményét érte el az időmérő edzésen a Toro Rosso duója (bár a futam különböző okokból kifolyólag már nem sikerült ennyire fényesre, de mindkét versenyző célba ért), ennek pedig a Red Bullnál is nagyon örültek. Ne feledjük, jövőre már a bikák is a japán gyártó erőforrásait használják majd.

Az adatok azt mutatják, hatalmasat lépett előre a Honda


Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Honda reméli, hogy legalább negyven lóerős teljesítménynövekedést produkált a frissített egységgel, ami egyébként a 2019-es motorjuk alapját is képezi majd. Dr Helmut Marko először szolgált pontos számadattal, a főtanácsadó szerint a mérések szerint nagyjából 54 lóerővel teljesít jobban a harmadik specifikációs Honda.

„Nagyon boldogok vagyunk a fejlődés ütemével. A Honda olyan motort készített, ami 40 kilowattal több teljesítmény leadására képes, mint elődje” – nyilatkozta a német Auto Bild című lapnak a Red Bull főtanácsadója. A lap szerint az adatok szerint 54 lóerővel többre képes az új japán egység, mint elődje. Ez mindenképpen biztató a jövő évre nézve az energiaitalos istálló számára.

Bár egyértelmű, hogy a japán gyártó a Mercedes-Ferrari párostól továbbra is messze van, a Renault-val már versenyre kelhetnek, sőt, sokak véleménye szerint a Honda már előrébb jár, mint a francia rivális. Az utóbbi egy évben valóban sokat fejlődtek a japánok, ha ezt az ütemet képesek tartani, legkésőbb másfél év múlva már a legjobb pozíciókért harcolhatnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: