DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamiltonék jó döntést hoztak az esőben

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mérnökei kulcsfontosságú döntést hoztak a Q3 elején a slick abroncsokkal, míg a Ferrari elszúrta az átmeneti esőgumival. Verstappen szintén boldog a 3. hellyel.

A kaotikus időjárás Japánban is Lewis Hamilton kezére játszott, a Ferrari eltaktikázta magát, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszának elején egyedüli csapatként átmeneti esőgumikra szavazott. Gyorsan rájött Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen is, hogy ez hiba volt, amikor pedig visszatértek a szuperlágy keverékkel, már kissé késő volt, jóval vizesebbé vált a pálya addigra, ráadásul Sebastian Vettel egy vezetői hiba miatt mindössze a kilencedik kockát csípte meg.

„Kiváló munkát végzett a csapat, az időmérő harmadik szakaszában is jó döntést hoztunk a gumikkal. A stratégiai játszmát megnyertük. Szinte el sem tudom hinni, hogy pályafutásom 80. pole-pozícióját is megszereztem. Hálás vagyok a Mercedesnek, amely nyomás alatt is képes gyakorlatilag mindig jó döntéseket hozni, ezért vagyunk mi a legjobb csapat. Ennek is köszönhetjük, hogy ma összejött ez a pole-pozíció” – nyilatkozta az első rajtkockát megszerző Lewis Hamilton.

Hamilton érezte megint legjobban a változó körülményeket


„Csapatként kitűnő eredményt értünk el, az esőben is a legtökéletesebb döntéseket hoztuk. Az időmérő harmadik szakasza valóban nagyon nehéz volt, a gyorsköröm nem volt teljesen hibátlan, de örülünk az eredménynek. Amikor kicsit is vizes a pálya, egészen máshogy kell menni, nem lehet a rázóköveket használni, de így is nagyon élveztem. Meglátjuk, holnap mire megyünk” – fogalmazott a második legjobb időt elérő Valtteri Bottas.

„Ha reálisan nézem, legjobb esetben is csak közel lennék a Ferrarikhoz, nehéz lenne őket megverni. Mégis itt vagyok a harmadik pozícióban. A Q3-ban nem tudtuk igazán kifutni magunkat, de nagyon érdekes kvalifikációs edzésen vagyunk túl. Tavaly a dobogón végeztem és most is elég jó esélyem kínálkozik erre” – mondta el boldogan a harmadik rajtkockából induló Max Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: