DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Salo: Raikkönen és a Sauber tökéletes párosítás

Egyre erősödnek a híresztelések, miszerint Kimi Raikkönen és Charles Leclerc helyet cserélhet a Ferrari-Sauber együttműködésnek köszönhetően. Egykori F1-es honfitársa szerint ez nem is lenne rossz.

Szinte követhetetlen már a korelnök finn és a fiatal monacói tehetség körüli hercehurca, hogy mi lesz a sorsuk 2019-ben. Egyre többen pletykálják, hogy a jégember a Sauber-Ferrarihoz kerülne, míg helyét az onnan érkező Charles Leclerc venné át a Scuderiánál. Arról viszont megoszlanak a hírek, hogy ez a csere már 2019-ben megtörténik, vagy Raikkönen kap még egy évet a Ferrarinál.

Korábban olyan variációról is hallhattunk, hogy a finnek távoznia kell és mindezt az Olasz Nagydíj előtt közölték is a pilótával. Hivatalosan egyik fél sem erősítette meg egyik hírt sem, ne feledjük, hogy az elmúlt négy szezon során többször visszavonultatta már a sajtó Kimi Raikkönent, a Ferrari pedig mégis mindig újra bízott benne.

Kimi Raikkönen ott fejezné be pályafutását, ahol elkezdte?


Mika Salo egy évet versenyzett együtt Kimi Raikkönennel a Formula-1-ben, 2002-ben. Ugyanakkor mindketten megjárták a Sauber istállót (Salo 2000-ben, Raikkönen 2001-ben), a veterán finn egyenesen ennél a gárdánál debütált tizenhét évvel ezelőtt. Salo úgy gondolja, összeillene a pilóta és a svájci csapat.

„Kiminek remek a kapcsolata a Sauberrel, tökéletes párost alkotnának. Először is, egészen közel lakik a gárda főhadiszállásához Svájcban, ráadásul ez volt karrierje első F1-es csapata” – nyilatkozta Mika Salo az Ilta Sanomat című lapnak.

A cikk azt is tudni véli, hogy Raikkönen (néhány százalékos) tulajdonrészt is vásárol majd az Alfa Romeo-Sauber részvényeiből, ezzel segíthetné a csapatot, hogy magasabb szinten teljesítsen. Raikkönen korábban többször azt nyilatkozta, hogy a Ferraritól szeretne visszavonulni. Vajon megváltoztatta a véleményét? A teljesítménye az elmúlt éveket figyelembe véve talán idén a legjobb, nem tűnik úgy, hogy hamarosan 39 esztendős lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: