DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az európai szezon nyertesei és vesztesei

Spanyolországban kezdődött és Olaszországban ért véget a kilenc futamot számláló európai körutazás a Formula-1 mezőnye számára. De kik jöttek ki jól és kik rosszul az elmúlt időszakból?

A Crash.net szakoldal segítségével áttekinthetjük, hogy melyik pilóta milyen irányba mozdult el a tabellán, illetve milyen formával jelentkezett az eddigi évad európai szeletét kiragadva (természetesen volt egy kivétel, Montrealba, a tengerentúlra is ellátogatott a száguldó cirkusz még nyár elején, valamint még visszatérnek néhány hét múlva Oroszországba, Szocsiba).

A bajnokságban élen álló Lewis Hamilton megőrizte első helyét az összetettben, csak éppen hatalmas mértékben növelte pontelőnyét fő riválisával, Sebastian Vettellel szemben, aki vagy az időjárási anomáliák, vagy saját egyéni hibái miatt rendre értékes pontokat dobott el magától, pedig a Ferrari hosszú évek óta először a Mercedes elé került az erősorrendben.

A Ferrari nem tudta kihasználni pillanatnyi erőfölényét


Az európai kilenc futam alatt szerzett pontok száma:

1) Hamilton 176
2) Vettel 135
3) Raikkonen 108
4) Bottas 101
5) Verstappen 97
6) Ricciardo 69

7) Magnussen 42 (^1)
8) Ocon 42 (^2)
9) Perez 31
10) Grosjean 27 (^4)
11) Hulkenberg 24 (˅4)
12) Sainz 17
13) Gasly 16

14) Alonso 16 (˅3)
15) Ericsson 4 (^3)
16) Leclerc 4 (˅1)
17) Stroll 2
18) Hartley 1 (^1)
19) Sirotkin 1 (^1)
20) Vandoorne 0 (˅3)

Az egyik kulcsfontosságú pillanat volt, amikor Vettel kicsúszott az élről Hockenheimben

Nyertesek:

Lewis Hamilton

Hamilton öt futamgyőzelmet aratott, tehát a futamok több, mint felén elsőként haladt át a célvonalon. Ebben sokat köszönhet az időjárásnak és Sebastian Vettel hibáinak is, de tény, a brit zseniális formában versenyez, pedig a Ferrari idén erősebbnek tűnik. Negyvenegy pontot vert német riválisára, ezzel az Olasz Nagydíjat követően harminc egységnyi előnyre tett szert. A lehetséges 225 pontból 176-ot úgy is begyűjtött, hogy Ausztriában technikai hiba miatt kiesett.

Esteban Ocon

Bár jövője felettébb bizonytalan, mivel 2019-re könnyen elképzelhető, hogy ülés nélkül marad a tehetséges francia, mégis a lehető legtöbbet hozta ki a szintén sok nehézséggel küzdő Force Indiából. Hatodik lett Monacóban és Spában is, Monza után pedig az "európai" pontverseny nyolcadik helyére jött fel, azonos pontszámmal Kevin Magnussennel.

Romain Grosjean

A rutinos francia rettentő gyengén kezdte az évet, csapathibák mellett egyéni vezetői bakik sorozatát is bemutatta, de Ausztriában végül csak elkapta a fonalat. Azóta pedig szárnyal, a statisztika által mutatott 27 pontja valójában 35 lenne, de Olaszországban  (nem saját hibájából) utólag diszkvalifikálták, pedig ott is a legjobb hat között végzett. Valószínűleg az elmúlt hat futamon mutatott jó formájával megmentette ülését a Haasnál.

Kimi Raikkönen is sorozatban szállítja a dobogókat (Monzában kis híján nyerni tudott), a nem sokra tartott Marcus Ericsson pedig szintén többször villantott, míg Charles Leclerc-nek folyamatosan pechje volt az utóbbi futamokon.

Vesztesek:

Sebastian Vettel

Bár az évet két győzelemmel kezdte, a Ferrari igazából Montreal óta tűnt igazán versenyképesnek, még a Mercedesnél is gyorsabbnak bizonyult számos alkalommal. A négyszeres világbajnok azonban rendkívül sok hibát követett el (Azerbajdzsán, Franciaország, Németország, Olaszország), így ahelyett, hogy fölényesen vezetné a pontversenyt, komoly hátrányt gyűjtött össze Lewis Hamiltonnal szemben, aminek ledolgozása kemény dió lehet. A silverstone-i és a spái győzelmére azonban építhet, valamint arra, hogy a Ferrari minden helyszínen rettentően gyorsnak mutatkozik.

Stoffel Vandoorne

A mezőny egyetlen olyan pilótája, aki Európában képtelen volt pontot szerezni a látványosan visszaeső McLarennel. Még a két Williams is gyűjtött összesen három egységet. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a belgát folyamatosan technikai hibák is sújtották ezen időszakban, a Hungaroringen is biztos pontszerző helyről esett ki.

Említésre méltó még Pierre Gasly egyenletes, jó teljesítménye a Toro Rosso-Hondával, ugyanakkor Daniel Ricciardo monacói győzelme után nem sokat tudott mutatni, igaz, a technika sem volt megbízható alatta, Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Olaszországban is megadta magát a Red Bull (ne feledjük, Monacóban is technikai hibával küzdött, de így is sikerült megnyernie a versenyt). Nico Hülkenberg huszonnégy szerzett pontja ellenére jelentősen visszaesett, igaz, neki is akadtak a vezetői hibákon kívül technikai nehézségei is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: