DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Tíz éve járt volna a győzelem

A közösségi médiában aktív Lewis Hamilton a Twitteren követelte vissza a szerinte jogtalanul elvett, 2008-as belgiumi győzelmét. Gyorsan törölte is posztját, de addigra már sokan látták.

Hosszú hetekig téma volt a 2008-as Belga Nagydíjat követő bírói döntés, amikor Lewis Hamiltont egy kanyarlevágás miatt utólag huszonöt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel az elsőről a harmadik helyre csúszott vissza. A jelek szerint az azóta négyszeres világbajnokká vált brit ász a mai napig nem tudta teljesen megemészteni a történteket.

Nemrég, a környezetvédelemre odafigyelő Hamilton az Instagramon tette közzé, hogyan takarítottak el barátaival egy hatalmas szeméthegyet egy görögországi barlang bejáratától, ezúttal a Twitteren aktivizálta magát és egy évtizedes sérelmét kaparta elő. 2008-ban ugyanis utólag megfosztották spái győzelmétől és a harmadik helyre sorolták vissza.

A buszmegálló sikánt levágva érkezett vissza a célegyenesbe, ugyan elengedte maga mellett Raikkönent, de pillanatokkal később bevágott mellé és visszaelőzte. A történet azóta is megosztó, hogy valóban megérdemelte-e a büntetést azért, mert előnyt szerzett a kanyarlevágással. Mindenképpen határesetnek tűnt a szakértők számára is.

Az ominózus kanyarlevágás előtti pillanatok 2008-ban


Hamiltont mindenesetre tíz éve nem hagyja nyugodni az eset. „2008-ban, Spában megnyertem a nagydíjat. A verseny során egyszer kénytelen voltam az utolsó kanyart kiegyenesíteni. Visszatértem a pályára és hagytam Kimit, hogy visszaelőzzön. Végül ismét elmentem mellette” – emlékezett vissza a Twitteren közölt posztjában Lewis Hamilton.

„A csapat rögtön megkérdezte az FIA-t, hogy szabályos volt-e a manőver, ők válaszoltak, hogy igen, rendben volt. Ezután oda-vissza előzgettük egymást Kimivel többször is, végül ő falnak ütközött, én pedig győztem. Szuper volt, egy verseny, amire nagyon büszke vagyok.”

„A verseny után az FIA ellentmondott saját magának és 10 másodperces (valójában 25 másodperces) büntetést rótt ki rám és visszasorolt harmadiknak. Van bárki, aki úgy érzi, hogy az FIA-nak vissza kellene nekem adnia az elvett győzelmet? Soha nem késő, hogy bizonyos dolgokat helyre tegyünk” – fogalmazott Hamilton.

Nem tudni, mennyire szánta viccnek a nem sokkal később törölt posztot Lewis Hamilton, de valószínűleg rájött, hogy ezzel akár a versenyfelügyelők haragját is kiválthatja, így nem is lehetett sokáig olvasni írását, gyorsan törölte véleményét a Twitterről. Ám többmillió követőjéből addigra számtalan ember olvasta (kétszáz feletti reakciónál járt).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: