DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Leclerc-nek nincs hova sietnie

Bár a spekulációk hetek óta arról szólnak, hogy Kimi Raikkönen az év végén távozik a Ferraritól és Charles Leclerc érkezik a helyére, Sebastian Vettel szerint a monacói tehetség ne kapkodjon.

Évek óta sokat cikkez a sajtó Kimi Raikkönen esetleges visszavonulásáról, illetve Ferraritól való távozásáról, de eddig mindannyiszor rácáfolt a Scuderia a pletykákra és hosszabbított a veterán finnel. Az utóbbi napokban Leo Turrini nyilatkozatát követően, most pedig Sebastian Vettel Leclerc-nek adott tanácsa miatt egyre inkább az sejthető, hogy Raikkönen még legalább egy évet ráhúz a vörösöknél.

Nyílt titok, hogy az egyik legnagyobb esélyes a Ferrari másik ülésére a jelenleg a Saubert erősítő Charles Leclerc, aki a Ferrari juniorprogramjának legnagyobb tehetsége és már a Formula-1-ben is letette névjegyét. Vettel is bombaerősnek tartja az ifjú monacói pilótát, de jövőre még jelenlegi csapattársával folytatná.

Vettel továbbra is szeretné, ha Raikkönen maradna a csapattársa


„Boldog lennék, ha jövőre is ugyanebben a felállásban folytatnánk Kimi Raikkönennel, de ez nem az én dolgom és nem az én döntésem. Úgy vélem, Charles előtt igazán nagyszerű pályafutás áll. Nagyszerű pali, gyors és minden tudással rendelkezik. Nincs hova sietnie, nagyon fiatal, bár amikor valaki fiatal, akkor mindig mindennel sietni akar” – reagált a jövő évi csapattársat firtató kérdésre Sebastian Vettel a Motorsport.com szakoldalon.

„Nem tudom, hogy ki és hogyan lesz jövőre a csapattársam, de nem is annyira fontos. Számomra az a fontos, hogy tudom, én hol leszek a jövő évben. Tény, hogy mindketten (Raikkönen és Leclerc) tökéletesen illeszkednének a Ferrari csapatba.”

„Kedvelem Kimit, soha semmi gondunk nem volt egymással. Bár emlékszem, hogy előfordult olyan, hogy összeütköztem vele a pályán, de mindig ugyanúgy, könnyedén kezeltük az ilyen eseteket, gyorsan túlléptünk rajtuk” – tette hozzá a világbajnoki éllovas.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: