Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 25. kedd
F1

Magnussen: Alonso szeret panaszkodni

Fernando Alonso szóvá tette csapatának a rádióban, hogy Kevin Magnussen letessékelte őt előzés közben a pályáról a Brit Nagydíjon. Ezúttal a dán is elmondta véleményét az esetről.

Silverstone-ban a spanyol az utolsó körben tudta maga mögé utasítani a Haas versenyzőjét, aki Alonso szerint nem a legszabályosabb módon védekezett vele szemben. A McLaren pilótája a következőt mondta csapatának a szituáció után: „Soha nem láttam még olyat, amit most Magnussentől! Leszorított a 7-es kanyarban, majd a 11-esben és a 12-esben is! Ez nevetséges FIA, nevetséges!”

Alonso és a dán azon a hétvégén már a pénteki szabadedzésen is egymásra talált. Magnussen a következőt mondta a kétszeres világbajnokról a Német Nagydíj előtt: „Nem nézem, hogy mit nyilatkozik a médiának. Sokat szokott panaszkodni a rádióba, de ezt a szokást más sportokban is láthatjuk, olyan remek atlétáktól, mint például Neymar, kicsit túloznak néha. Láttam mi történt, és aztán nyilván szóltak is nekem a rádióban. Ez van.”

 magnussen-alonso-szeret-panaszkodni

Günter Steiner, a Haas csapatfőnöke egyértelműen kiállt pilótája mellett: „Úgy gondolom, mindent elmond, hogy a versenybírák nem reagáltak (Alonso) panaszára, így ezt nem is nagyon kell kommentálni. Nyilván Fernando a munkáját végzi, ő az egyik legjobb versenyző itt, és minden tekintetben nagyon jó.”

„Már hosszú ideje van itt, ezért azt is tudja, melyik gombbal kell maximumon menni. Megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni magából, de ez Silverstone-ban nem sikerült neki” – zárta mondandóját Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?