DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ennyit keresnek a pilóták az F1-ben

A legjobbak több tízmilliót vágnak zsebre évente már most, az új szerződések megkötésekor pedig jócskán átalakulhat a fizetési ranglista a száguldó cirkuszban. Hamilton Vettel elé kerülhet.

A Formula-1 sosem volt olcsó sportág, a csapatoknak és a szponzoroknak alaposan a zsebükbe kell nyúlni, ha egy toppilótát szeretnének megszerezni vagy megtartani. Az idei futamgyőztesek közül egyedül Daniel Ricciardo tűnik alulfizetettnek a többi élmenőhöz képest, de többek keresete is nagymértékben változhat a közeljövőben, mivel sokuk szerződése lejár.

Lewis Hamilton már 8-9 hónapja halogatja kontraktusa meghosszabbítását a gyári Mercedesnél, miközben ez tűnik az egyértelmű folytatásnak. Több szakértő szerint a kötélhúzás a brit pilóta hatalmas fizetési igénye miatt húzódik el ennyire, könnyen elképzelhető, hogy nehezen viseli, hogy Sebastian Vettel a Ferraritól több pénzt kap (legalábbis jelenleg), mint ő az Ezüst Nyilaktól.

A legutóbbi verseny végeredménye a fizetési toplista első három helyezettjének sorrendje is egyben


Ebben az évben Vettel 60 millió dollárt keres éves szinten a Scuderiánál, ez olyan sok, hogy a mezőny háromnegyedének keresete összeadva sem éri el ezt az összeget. A legjobb versenyzők közül a fizetési élmezőnyben találjuk Fernando Alonsót is 30 millióval, a pályán viszont sajnálatos módon hátrébb helyezkedik el a versenyképtelen McLaren miatt.

Meglepő lehet, hogy Stoffel Vandoorne több pénzt visz haza, mint Daniel Ricciardo, valamint, hogy a Renault gyári istállójánál nagyságrendileg jobban honorálják Nico Hülkenberget, mint Carlos Sainzot. Igaz, a spanyol egyelőre csak kölcsönben szerepel a franciáknál. Egyedül a Williamsnél szerepel két fizetős pilóta, de azért a maguk járandóságát ők is megkapják, Lance Strollnak és Szergej Szirotkinnak sem kell aggódnia a megélhetés miatt.

Nézzük meg a pilóták jelenlegi, éves fizetését a grandprix247 szakoldal segítségével!
(Pilóta neve, éves keresete dollárban, csapata, szerződésének lejárta)

Sebastian Vettel, 60 millió, Ferrari, 2020 vége
Lewis Hamilton, 50 millió, Mercedes, 2018 vége
Kimi Raikkönen, 40 millió, Ferrari, 2018 vége
Fernando Alonso, 30 millió, McLaren, 2018 vége
Valtteri Bottas, 12 millió, Mercedes, 2018 vége

Max Verstappen, 10 millió, Red Bull, 2020 vége
Stoffel Vandoorne, 7 millió, McLaren, 2019 vége
Daniel Ricciardo, 6 millió, Red Bull, 2018 vége
Nico Hülkenberg, 5,5 millió, Renault, 2019 vége
Sergio Perez, 5 millió, Force India, 2018 vége

Romain Grosjean, 4,45 millió, Haas, 2018 vége
Esteban Ocon, 3 millió, Force India, 2018 vége
Kevin Magnussen, 2,5 millió, Haas, 2018 vége
Lance Stroll, 1,8 millió, Williams, 2018 vége
Szergej Szirotkin, 1 millió, Williams, 2018 vége

Carlos Sainz, 750 000, Renault, 2018 vége
Marcus Ericsson, 500 000, Alfa Romeo Sauber, 2018 vége
Pierre Gasly, 400 000, Toro Rosso, folyamatban
Brendon Hartley, 350 000, Toro Rosso, 2018 vége
Charles Leclerc, 150 000, Alfa Romeo Sauber, folyamatban

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: