DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Andretti: Nem kellett volna Vettelt büntetni

Sebastian Vettel egy időmérős feltartás miatt háromhelyes rajtbüntetést kapott Ausztriában. Mario Andretti szerint nem szabadna így befolyásolni a világbajnokságot, mások vitatkoznak ezzel.

A kvalifikáció második szakaszában Sebastian Vettel egyértelműen feltartotta Carlos Sainz Renault-ját és tönkretette egy gyors körét. Emiatt az időmérő edzés után beidézték a versenybírósághoz a német pilótát, végül a harmadikról a hatodik pozícióba sorolták vissza a rajtrácson.

Ezzel a büntetéssel korábban Kimi Raikkönen sem értett egyet, a finn azzal érvelt, hogy semmilyen hátrányt nem okozott csapattársa a spanyol vetélytársnak, ugyanis Sainz is továbbjutott a Q3-ba. Most Mario Andretti gondolta úgy, hogy ki kell fejeznie azon véleményét, hogy a büntetés helytelen volt.

Kritikáját a Twitteren osztotta meg az 1978-as világbajnok. „Kedves versenybírók! Nem szabadna olyan büntetést kiosztani, ami befolyásolhatja a világbajnoki címért folytatott csatát. Ez alól természetesen kivétel, ha a vétség súlyos. Ez viszont láthatóan NEM volt az!” – tette közzé nemtetszését az egykori amerikai világbajnok és Indy 500-győztes.

Végül a futam szerencsésen alakult Vettel számára


Vettel a beláthatatlan kanyar miatt nem láthatta, hogy Sainz érkezik, erre azonban a Sky szakértője, Johnny Herbert úgy reagált, hogy lassú köreiben ő mindig a versenyvonalon kívül haladt, éppen azért, hogy elkerülje az ilyen eseteket.

Derek Warwick, korábbi F1-es versenyző gyakran dolgozik versenybíróként is, Silverstone-ban szintén ő lesz az egyik döntéshozó. A fair versenyzéséről híres brit megvédte a stewardok határozatát, szerinte ugyanis nincs mit mérlegelni, mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok.

„A háromhelyes rajtbüntetést konzisztens döntés alapján osztották ki, ahogy a korábbi hasonló incidenseknél is mindig ezt kapták a pilóták” – reagált Derek Warwick. 

Láthatóan a szakértők sem értenek egyet, hogy jó döntés volt-e büntetni Vettelt, vagy sem.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: