DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Két gyári istállója lehet a Hondának

A Red Bull-lal történt szerződéskötés bejelentése után több szakértő aggódni kezdett a fiókcsapat jövője miatt. A Toro Rossónak nem kell félnie, többre tartják, mint egy partnercsapatot.

Alig egy napja jelentette be hivatalosan a Red Bull, hogy jövőre az anyaistálló is Honda motorokra vált (kétéves szerződést kötöttek), a fontos résztvevők már kedden megszólaltak az ügyben. A bikák és a japánok pozitív, a Renault kissé negatívabb kicsengéssel.

A szakértők attól tartanak, hogy a nagy hal kifogása után a Honda legfőbb energiaforrásait a többszörös világbajnok istállóra fogja fordítani, a Toro Rosso pedig nem kap több figyelmet jövőre, mint amennyit például a Renault-tól kapott a tavalyi év második felében.

Bár tény, hogy komoly fegyvertény a japánok számára az energiaitalosok szövetségének megszerzése, mégsem hagyják cserben idei megmentőiket, a gyártót ugyanis a faenzai istálló tartotta a Formula-1-ben, miután a McLaren mindenáron szabadulni akart a hosszútávú szerződésből.

Kisebb csapat, kisebb figyelem? A Honda egyik első embere azonban igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy jövőre sem feledkeznek meg jelenlegi partnerükről. Masashi Yamamoto úgy gondolja, hogy 2019-ben is fontos szerepe lesz a Toro Rossónak, jóval több lesz, mint egyszerű vásárló, vagy mint másodlagos partner.

A Honda változatlanul magas szinten számít a Toro Rossóra is


„Pontosan ugyanazt a specifikációt fogjuk mindig szállítani a Red Bullnak és a Toro Rossónak. Részünkről semmilyen megkülönböztetés nem lesz, hogy egyikük gyári, a másikuk meg egyszerű partneristálló lenne. A szabályzat is kimondja, de egyébként is feltétlenül ugyanolyan motort kapnak mindketten” – nyilatkozta Yamamoto az Auto Bild lap hasábjain.

„Abszolút egyenrangú partner lesz mindhárom résztvevő. Semmilyen változás nem történik a Honda és a Toro Rosso kapcsolatában jövőre.” A Hondával feltétlenül jobban jár anyagilag is mindkét istálló, mivel a hírek szerint a Renault szezononként tizennyolc millió dollárt kért motorjaiért az energiaitalosoktól. A japánok azonban nem kívánnak pénzügyi részletekbe belemenni.

„Nem szeretnénk a szerződés mélyebb részleteibe is belemenni azokon túl, amiket a sajtóban is közzétettünk. Annyit mondhatok, hogy minden fél számára nagyon fair a megállapodás” – tette hozzá a Honda-főnök.

Jövőre meglátjuk, mennyire lesz gyümölcsöző az új együttműködés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: