DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ennyivel gyorsabb az új Honda-motor

A Red Bull komoly méréseket végzett a Renault és a Honda erőforrásainak teljesítménye között, a Honda nagyot ugrott előre. Gasly nem véletlenül győzködte a csapatot, hogy inkább a büntetés.

Az elmúlt hétvégén jelentkeztek a motorszállítók legújabb fejlesztéseikkel, így Kanada igen fontos helyszínné vált minden pilóta számára. Ez alól csak a Mercedes-erőforrást használó három istálló volt kivétel, mivel a német egységgel az utolsó teszten problémák adódtak, így két héttel elhalasztották annak bevetését.

Az egyik legnagyobb várakozás a Hondát övezte, ugyanis az előre kiszivárgott adatok nagy előrelépést sejtettek. Ez a szakértők és a Toro Rosso versenyzői szerint is megtörtént, sőt, a Red Bull főtanácsadója konkrét adatokkal is szolgált, mennyit is javultak a japánok körönként.

„A GPS és más mérőeszközök adatai alapján a kanadai futam során körönként három tized javulást jelentett számunkra az új, frissített erőforrás. Ez nagyon biztató, jobb a vezethetősége és a konzisztencia terén is rengeteget javult. Pályánként ez változhat, de további teszteket végzünk. Ausztriáig semmit nem tudok mondani arról, jövőre milyen motorral állunk rajthoz, a legjobb döntést szeretnénk meghozni” – nyilatkozta Helmut Marko. A főtanácsadó dicsérő szavai megint erősítik azt a feltevést, hogy 2019-től a Red Bull már Honda-erőforrásokra vált.

A Honda meggyőzte a Red Bullt is, hogy váltson jövőre?


A harmadik szabadedzésen probléma adódott Pierre Gasly autójával, így a Honda elővigyázatosságból a régi egységet szerelte vissza, ám ez az időmérőn komoly hátrányt jelentett, nem is jutott túl a Q1-en. Ezek után a fiatal francia minden követ megmozgatott, hogy inkább kapjon rajtbüntetést, de egy újfejlesztésű motort szereljenek az autójába.

„Mindenkit hosszasan kérleltem, Franz Tostot (a csapatfőnököt), Jonathan Eddollst (a fő versenymérnököt) és Toyoharu Tanabét (a Honda technikai igazgatóját) is, egyszóval mindenkinek könyörögtem, hogy inkább a büntetés, de az új motort akarom!” – ismerte el Pierre Gasly, aki az utolsó sorból rajtolva is kis híján pontot szerzett.

„Mondtam nekik, hogy kell az új egység, különben borzalmas versenyem lesz. Jobb, ha inkább most bevállaljuk a büntetést. Franciaországban nagyobb esély lesz a pontszerzésre, ha nem indulok a mezőny végéről. A 19. helyről rajtoltam, nyolc pozíciót javítottam. A másik motorral is csak a tizenhatodik rajthely lett volna az enyém, csak jóval lassabb lettem volna a versenyen” – dicsérte a fejlesztett Honda-motort Gasly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: