DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

2021-ig nincs sok esélye a McLarennek

Immáron 2013 óta bukdácsol a korábban több világbajnokot is adó, wokingi istálló, a motorváltás sem hozta meg az igazi áttörést. Ám nagyon bízik a csapat a szabályváltozásokban.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elismerte, hogy meglehetősen fellelkesült a 2021-es szabályváltozások várható alakulása miatt. A múlt héten, Monacóban tartottak megbeszélést az F1 és az istállók vezetői és több sarkalatos pontban megállapodásra jutottak.

Brown szerint az egyik legfontosabb ezek közül, hogy várhatóan június végén véglegesítik a 2021-től életbe lépő motorszabályokat. „Nagyon biztatólag hatott, hogy Jean Todt egyértelműen kijelentette, hogy június végéig rögzíteni fogják az új motorszabályokat” – mondta a vezérigazgató.

A McLaren lehet, hogy már 2021-ben bízik


Ahogy tegnap beszámoltunk róla, végül az egyik legfontosabb akadály hárult el azzal, hogy a Mercedes feladta korábbi álláspontját és tiltakozását. A német gyártó mindenáron meg akarta tartani a csapatainak kitűnően működő MGU-H alkatrészt, de végül lemondott erről, így 2021-től a hőenergiavisszanyerő-rendszert dobják a hibrid-szisztémából.

További nagy változás lesz, hogy nagy valószínűséggel jön a költségvetési sapka, ami 150 millió dolláros évi maximum költségvetést határoz meg minden egyes istállónál. Vannak olyanok, akik ennek a kétszeresét költik minden évben, de a McLaren pozícióját csak erősíteni fogja ez az újítás.

„Az egyelőre még csak tervezett, költégvetési megszorítás valószínűleg elbocsátásokkal járhat majd. Néhány istállónál többel, néhol kevesebbel. Nekünk azonban csak előnyös lesz, hogy nemhogy korlátoznunk kellene dolgozóink számát, hanem más csapatok által menesztett szakembereket szerezhetünk meg” – tette hozzá Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: