Két nappal az Azerbajdzsáni Nagydíj és az emlékezetes Red Bull-incidens után május 1-jén Budapesten, a Nagy Futamon szerepelt Max Verstappen. A holland egy 2012-es versenygéppel szórakoztatta a kétszázezres publikumot, majd leült beszélgetni a magyar sajtó képviselőivel. Ott volt a Formula.hu is, hogy meghallgassuk a németalföldi fenegyereket, aki élvezte az utcai száguldozást és sok érdekességet is elárult a magyar sajtó képviselőinek.
- Milyen újra Budapesten lenni?
Remek! Csodás az idő és ide mindig jó visszatérni. Ebben az évszakban tényleg gyönyörű a város. Amikor tegnap megérkeztem, csak ámultam, hogy milyen gyönyörű például a Budai Vár éjszakai kivilágítással.
- Most épp nem a Hungaroringen, hanem a város utcáin száguldozhatsz. Ez milyen érzés?
Csodás! Az első menet idején picit még vizes volt a pálya az előző esti eső miatt, így csúszós volt, de ez csak még érdekesebbé tette az autózást. Rengeteg ember jött el, akik igazán közelről figyelhetik az eseményeket, ez pedig mindig örvendetes! Egyébként a Hungaroringet is kedvelem, picit olyan, mintha egy gokartpályán mennénk F1-es autóval, ez pedig igazán élvezetessé teszi. Ahhoz, hogy ott gyors tudj lenni, tényleg nagyon jónak kell lennie az autó egyensúlyának, ráadásul számunkra általában kifejezetten kedvező, hogy a pálya tele van szűk kanyarokkal.
- Bejönnek neked az ilyen utcai demo rendezvények?
Hogyne! Most itt például a 2012-es Red Bullt vezetem, amelyben még a hangos, V8-as erőforrás dolgozik. Ezt mindig élvezik az emberek és tényleg nagy élményt jelent.
- Mint tudjuk, édesapád, Jos szintén versenyzett az F1-ben, de versenyző volt az édesanyád és nagybátyád is. Ez előny számodra vagy inkább terhet jelent?
Az mindig jó, amikor olyan emberek vesznek körül, akiknek volt már részük a versenyzésben és értik is azt. Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az egész eddigi karrierem során az édesanyám és az édesapám is nagyon támogatott engem. Ők a legfontosabbak számomra és nagyon sokat jelent nekem, hogy mindig mindenben mellettem állnak.
- Előfordul olyan néha, hogy családilag elugrotok egy kis gokartozásra?
Egy ideje sajnos már nem. Roppant zsúfolt az időbeosztásom, így amikor van némi szabadidőm, akkor inkább más programot csinálunk gokartozás helyett.
- Úgy sejtjük, hogy vannak a családban olyanok, akik tanácsokkal is bombáznak téged. Van, akitől el is fogadod ezeket?
Ez így igaz! Édesapámmal például nagyon sokat beszélek a versenyzésről, hiszen sok időt töltünk együtt a szezon során. Ő mindig megosztja velem a véleményét és a meglátásait, mindig elmondja, hogy szerinte mire figyeljek oda! Ide most nem jött velem, de ez nem is egy olyan esemény, ahol tanácsokra lenne szükség.
- Ha már az édesapádnál tartunk: ki a jobb pilóta, te vagy Ő?
Soha nem versenyeztem ellene, de tudom, hogy borzalmasan gyors pilóta volt. Mindig azon munkálkodott egyébként, hogy én még gyorsabb legyek, hiszen mindig az volt a célja, hogy én jobb legyek nála. Mindig nehéz összehasonlítani a különböző generációkat, de tényleg remélem, hogy én vagyok a jobb, mert édesapám mindig ezt akarta elérni.
- Nagyon fiatalon lettél hihetetlenül népszerű. Milyen érzés ez számodra?
Viszonylag hamar hozzászoktam ehhez, mivel az én esetemben minden nagyon korán kezdődött, mindig minden szériában én voltam a legfiatalabb, vagy legalábbis az egyik legfiatalabb versenyző. Őszintén szólva soha nem foglalkoztam a korral, mert a siker gyorsan jött, olyannyira gyorsan, hogy az még engem is meglepett. Persze ennek nagyon örülök! Jó érzés egyébként, hogy a rajongók ki is mutatják a rajongásukat. A szurkolók szerte a világban roppant szenvedélyesek, sokféle ajándékkal is meg szoktak lepni. Teddymacikkal például, esetleg jól sikerült fotókkal, míg Japánban például temérdek teáskanalat szoktam kapni. Még nem bírtam megfejteni, hogy annak mi a jelentősége, de ott tényleg teáskanalat adnak a rajongók.
- A holland szurkolók elárasztják a világ versenypályáit. Mondhatjuk azt, hogy vagy annyira népszerű odahaza, mint mondjuk a futballista Arjen Robben vagy például a gyorskorcsolyázók?
A gyorskorcsolya nálunk otthon tényleg roppant népszerű, de van egy alapvető különbség, mégpedig az, hogy az F1 sokkal nemzetközibb. Őket csak négyévente, az Olimpián láthatja a szélesebb közönség. Az F1 sokkal nagyobb figyelmet kap. A focicsapatunk most sajátos helyzetben van, mivel nem jutottak ki a világbajnokságra. Számukra ez kedvezőtlen, számomra viszont pozitívum, mert így rám többen figyelnek.
- Említetted a sikert: Barcelona következik, ahol 2016-ban a Red Bullba átülve egyik pillanatról a másikra minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztese lettél. Hogyan emlékszel vissza arra a sikerre?
Az alapvetően egy őrült hétvége volt! Előtte váltottam csapatot, így a fő cél először az volt, hogy minél hamarabb megszokjam az autót, amelyet korábban soha nem vezettem. Az első edzéseken még csak barátkoztam a procedúrákkal, az autó viselkedésével. A futamon aztán szerencsém is volt, hiszen a Mercedesek ütköztek. Boldog voltam a győzelem miatt, pláne annak fényében, hogy vannak versenyzők, akik mindenütt nyernek, az F1-ben viszont képtelenek erre. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy itt is sikerült diadalmaskodni. Ott volt édesapám is, akivel együtt örültünk, hiszen egy dolog megérkezni az F1-be és egy másik, amikor ott győznöd is sikerült. Az már egy másik szint.
- Eddig nagyon jó volt a kapcsolatod Ricciardóval, de mi lesz most, az azeri baleset után?
Nincs különösebb probléma, rögtön a baleset után már elkezdtük megbeszélni a történteket, mert együtt mentünk vissza a pályáról a saját helyiségünkhöz. Megbeszéltük, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Imádunk versenyezni és csatázni egymással, amit egy darabig nagyon jól is csináltunk, hiszen a futam korábbi szakaszában nagyon jót harcoltunk. Azon a bizonyos ponton talán túlzásba vittük. A csapat nem örült a balesetnek, mi sem. A kapcsolatunk ettől függetlenül jó, legközelebb pedig odafigyelünk erre, hogy ne történjen ilyen.
- Úgy hírlett Bakuban, hogy a csapat rendkívüli megbeszélésre hívott benneteket a gyárba…
Igen, de ebben semmi különös nincs, mert egyébként is tervbe volt véve. Nem gondolnám, hogy más lenne a hangulat, mint korábban volt. A csapat motivált, sok fejlesztéssel készülünk, amelyekkel remélhetőleg közelebb tudunk kerülni az élmezőnyhöz. Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy többször nem fordulhat elő az, ami most történt Bakuban.
Niki Lauda azt javasolta, hogy a kárt nektek, a pilótáknak kellene megfizetni. Lenne elég pénzed erre?
Az én autómat szerintem ki tudnám fizetni (nevet). De mi van akkor, amikor műszaki okok miatt esünk ki? Végső soron néha nyerünk futamokat, ezzel sok pénzt keresünk a csapatnak és jó helyezést érünk el a bajnokságban. Ez része az életnek és a versenyzésnek.
- Ki a szigorúbb főnök? Christian Horner vagy Helmut Marko?
Őszintén szólva mindketten szigorúak a maguk módján.
- Ki lenne az álom csapattárs számodra?
Daniel remek csapattárs. Ha mást kellene választanom, talán az édesapámat mondanám.
- Vannak barátaid a Formula-1- ben?
Igen, van néhány. Stoffel Vandoorne-nal például nagyon jóban vagyunk, de mondhatom Pierre Gaslyt vagy épp Brendon Hartley-t is. Vele például közös szenvedélyünk a mountain bike, ami összeköt bennünket. Gyakran küldünk egymásnak üzenetet, hogy „Te, most épp ezt vettem, ezt kaptam”, ilyesmik. A versenyzés világában nem könnyű barátokat szerezni.
- Úgy tudjuk, hogy gokartos korodban volt magyar ellenfeled. A nevét nem áruljuk el, de Te emlékszel rá?
Őszinte leszek, a válaszom: nem!
- Arra emlékszel, hogy mikor először jártál Formula-1-es nagydíjon?
Igen! Azt hiszem, úgy 3 éves lehettem. Akkoriban még az édesapám versenyzett. Malajziában voltunk, a pályára nem is mentünk ki, a hotelben, a tévében figyeltük a versenyt. Amikor visszavonult, azt hiszem, 2009-2010 magasságáig nem is jártunk F1-es nagydíjon. Arra már tisztán emlékszem. Lenyűgözőnek találtam ezt a világot, hatalmasnak. Sok csapatnál jártunk, bemutatkozni és csak úgy megmutatni magunkat. Akkor még csak mint vendég voltam ott, senkit nem ismertem. Most már sokkal jobb itt lenni!
