DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Mire építhet leginkább a McLaren?

Már egy hét sincs hátra a Formula-1-es világbajnokság rajtjáig, a csapatok gőzerővel készülnek. Hosszú évek sikertelensége után mitől lehet mégis reményteljes a McLaren-Renault istálló?

Történelmi mélypontra került a nagy múltú wokingi istálló, immáron négy éve nem álltak dobogón sem. Az utolsó futamgyőzelmüket Jenson Button aratta még 2012-ben, a szezonzárón, azóta nem találja a felfelé vezető utat a McLaren. Gondoljunk bele, hogy a gárda utolsó győzelmekor még Lewis Hamilton is a kötelékében szolgált.

Az elmúlt három esztendőben egy sikertelen szövetség a Hondával, teljes bukás, ötödik helynél előrébb nem végzett egyik autó sem, de az sem volt gyakori. A tavalyi évben mindössze a kilencedik helyet csípte meg a korábban számos világbajnokot adó istálló, egyedül a Saubert sikerült két vállra fektetni. Bár bizonyos vélemények szerint nem kizárólag a japán gyártó hibája volt a gyenge szereplés.

Tavaly ősszel hivatalosan szakítottak a Hondával, inkább a Renault mellett döntöttek a wokingiak. A tesztek azonban komoly fejtörést okoztak, ugyanis a versenyautó rendszeresen meghibásodott, a két hét alatt összesen hatszor. A rengeteg elvesztegetett idő ellenére Fernando Alonso nem ment rossz tempót (már amikor az MCL33 haladt). Átmenetileg 1:16,720-szal még egy óriási pályacsúcsot is láthattunk a neve mellett, de a sikán levágása miatt végül ezt az időt törölték. Így is látszott azonban, hogy a McLaren tempója megvan, ám a megbízhatóság még hibádzott.

A McLaren idén már néha beleszólhat a dobogós helyek alakulásába is


Eric Boullier versenyigazgató egyáltalán nem látja borúsnak a jövőt. Úgy gondolja, hogy a sikerhez néha rizikót kell vállalni a tervezésnél. Ezek azonban javítható hibák. „Az egész koncepciónk az aerodinamika optimalizálásán alapul. Néhány ponton talán túlmentünk a határon, túl agresszív lett. Ki kell javítanunk ezeket” – magyarázta Boullier.

A wokingiak a téli tesztelés során 1000 kört terveztek, ez nem sikerült. A McLaren azonban úgy gondolkodik, hogy mindent hosszú távon kell vizsgálni és a kezdeti nehézségek levetkőzése után a versenyautó igenis jó lesz, még csak az út elején járnak. Érdekes módon, a problémák ellenére Fernando Alonso is pozitívan várja a szezont.

„Úgy gondolom, teljesítményben még sokkal többet fogunk kihozni az autóból, természetesen ugyanez a helyzet a megbízhatósággal is. A tesztelés és az első futam között még rengeteg mindenen változtathatnak a gyárban” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

A spanyol ász változatlanul bízik új autójában, leginkább az új Renault-erőforrásban, ami a Hondával ellentétben nem egy kísérleti motor, hanem a tavalyi, három futamgyőzelmet arató modell továbbfejlesztése.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: