DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Előjött a Mercedes tavalyi hibája

2017-ben a Ferrari leginkább a gumikezelésben nőtt fő riválisa fölé, főleg az első félévben. A jelek szerint a Mercedes idén sem ússza meg, amint melegebb lett az idő, gond adódott az abroncsokkal.

A keddi tesztnapon is megosztotta egymás között a feladatokat Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, mindketten szenvedtek a Pirelli új, F1-es gumijaival. Az újraaszfaltozott barcelonai aszfaltcsíkon nem igazán sikerült a legmegfelelőbb működési tartományba hozni a kipróbált két keveréket.

A címvédő istálló, a Ferrarihoz hasonlóan nagyon szorgalmasan dolgozott, Bottas délelőtt 86, Hamilton pedig délután 91 kört pakolt az Ezüst Nyílba. A bokszutcai, közeli fényképek a lágy és a közepes keverékű abroncsok erős elhasználódását, valamint szemcsésedést mutattak.

A Mercedesnek leginkább a gumikezelésén kell dolgoznia


„Ezen időjárási körülmények között elkezdtük kicsit erősebben használni a gumikat és fel is merült néhány probléma. A múlt héthez képest most nagyobb kihívás elé állítottak minket az abroncsok, de végül sikerült felmelegíteni” – nyilatkozta Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája.

Csapattársa sem zárt tökéletes napot. „Ezen az új aszfaltfelületen nagyon nehéz volt munkára fogni az abroncsainkat, ez volt a legnagyobb kihívás számunkra a keddi napon. A közepes keverék alig akart felmelegedni, a lágyabb azért gyorsabban elérte a hőfokot, utána viszont elég hamar szemcsésedni kezdett. Mindig tanulunk valamit” – ismerte el Lewis Hamilton.

„Összességében azért jó nap volt, a napi programot elvégeztük és rengeteg kört tettünk meg” – tette hozzá a világbajnoki címvédő, aki a hátralevő három tesztnapon is megosztja a teendőket finn csapattársával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: