DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton miatt Bottas is félresiklik?

Valtteri Bottas nagyon ígéretes karrier előtt állt, amikor a Williamshez került. A Mercedeshez szerződés legeredményesebb szezonját eredményezte, mégis lehet, hogy a vesztét hozza el?

Láttunk már bő tíz évvel ezelőtt egy ígéretes finn fiatalembert, Heikki Kovalainent, akiről mindenki szuperlatívuszokban beszélt, mielőtt a Renault leigazolta Fernando Alonso helyére 2007-ben. Az istálló gyengülése miatt végül nem igazán sikerült kifutnia magát, de a McLaren vezetőit így is meggyőzte, hogy őt szerződtessék. A sors iróniája, hogy ismét Fernando Alonso megüresedő helyére.

A fiatal finn versenyző nem sok sót evett meg világbajnoki aspiráns csapattársa mellett két közös szezonjuk során. Egy szerencsés futamgyőzelem összejött Magyarországon, ezen kívül azonban csak kétszer állt dobogóra. Nagy volt a kontraszt Hamilton világbajnoki címe és Kovalainen összetett hetedik pozíciója között. 2009-ben a gyengébb autónak köszönhetően már a dobogó is elkerülte őt, miközben Hamilton így is szerzett két győzelmet, valamint három további dobogót.

Hamilton bombaformában, mellette nehéz kitűnni csapaton belül


Eddigre Heikki Kovalainen megbecsültsége mélyre zuhant, csak az újonc Lotus (későbbi Caterham) istállónál akadt számára hely, sosem szerzett már pontot, a McLarennél végképp félresiklott jól induló pályafutása.

Valtteri Bottas is nagy reményekkel érkezett a Formula-1-be, második szezonja már jól is sikerült a jelentősen megerősödő Williams-Mercedesszel. 2014-ben ötvenkét, egy évre rá tizenöt, egy újabb évaddal később harminckét pontot vert rutinos csapattársára, Felipe Massára, ezzel elismerést vívott ki a paddockban. A Mercedesnél megnyílt számára az út az igazi sikerek felé, ezt azonban csak részben használta ki. A kiváló első félév után behúzta a kéziféket és csak az év végén talált újra magára. Hamilton közben 58 ponttal legyőzte őt, ami váratlanul nagy különbség lett.

Sajnálatos módon, a korábbi évekhez képest a csapatfőnökök listáján sem szerepel már olyan előkelő helyen, mint akár egy évvel ezelőtt, rengeteget rontott a helyzetén a 2017-es év. Mindenképpen össze kell szednie magát és idén végig harcban lennie Lewis Hamiltonnal. Ha ugyanis ismét csúfos vereséget szenvedne csapaton belül, félő lenne, hogy ugyanúgy végzi, mint Heikki Kovalainen. A Mercedes nyíltan kimondta, hogy ez az éve maradt még Bottasnak, hogy bizonyítson. Kérdés, sikerül-e teljesen felzárkóznia négyszeres világbajnok csapattársára? Tény, hogy Hamilton mellett nagyon nehéz kiugróan jól teljesíteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: