DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen megbékélt austini büntetésével

A fiatal holland versenyző az ötmásodperces büntetés tényét már elfogadta, ám azt változatlanul vitatja, hogy azon a futamon kizárólag ő követett el ehhez hasonló szabálytalanságot.

Austinban, elképesztő felzárkózás végén Max Verstappen az utolsó kör utolsó kanyarjainak egyikében előzte meg Kimi Raikkönent és taszította le ezzel a harmadik helyről. A célvonal átszelésekor még úgy gondolhatta, hogy dobogóra állhat, ám már a levezető kör során hozzáadtak az idejéhez öt másodpercet. A büntetés oka pedig, hogy az előzés során négy kerékkel elhagyta a fehér vonalat, ami szabálytalan.

Először rendkívül ingerülten reagált a visszasorolásra (ahogy édesapja és a Red Bull is háborgott), azóta azonban maga mögött hagyta a bosszantó esetet. „Természetes, hogy az első reakcióm az volt, hogy: Miért? Ez egy nagyszerű manőver volt!” – osztotta meg gondolatait Verstappen saját, hivatalos weboldalán.

A célban még harmadikként ünnepelték Verstappent, végül negyedik lett


„Ha végignézzük a szabályokat, valóban nem volt korrekt. De azon a hétvégén semmi sem történt a szabályok adta kereteken belül. A pilóták számos alkalommal hagyták el a pályát anélkül, hogy megbüntették volna őket. De vegyük észre a pozitívumokat. Amikor valaki tizenhatodikként rajtol és utána negyedikként végez, az is kiváló eredmény. Tény, a dobogón állni mindig különleges élmény” – tekintett vissza a holland tehetség.

„A büntetés egyébként közel sem érintett annyira fájdalmasan, mint sokan hitték. Végül megbékéltem vele. Így is kitűnő versenyem volt és az utolsó körig mindenki élvezte az izgalmakat” – zárta gondolatait Verstappen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: