DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Honda csalódott, hogy Alonso nem előzött

A Brazil Nagydíjon nagyon erősen látszott a Honda-motor végsebességbeli lemaradása, Fernando Alonso emiatt képtelen volt Massát megelőzni, ez a japánokat is csalódással tölti el.

Egyik legkiválóbb teljesítményét mutatta be a McLaren-Honda Interlagosban, különösen Fernando Alonso volt elemében egész hétvégén. A kitűnő időmérő után a versenyen is stabil, remek köröket láthattunk a spanyoltól, aki szinte végig Felipe Massa üldözésével volt elfoglalva. Láthatóan gyorsabb lett volna, mint a Williams, de mégsem volt esélye megelőzni, mivel az egyenesben a Mercedes-motor leiskolázta a Hondát és még DRS-sel sem tudott előzési helyzetbe kerülni.

„Jó verseny volt ez számunkra, Fernando több izgalmas csatában volt érintett közvetlen riválisai ellen is. Fernando a hatodik helyről rajtolt, nagyon jól kímélte az abroncsait, a magas hőmérséklet ellenére is, egész délután konzisztens teljesítménnyel rukkolt elő” – nyilatkozta Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője.

„Természetesen csalódás nekünk, hogy képtelen volt megelőzni Massát és így még feljebb lépni a mezőnyben. Így is pompás teljesítményt nyújtott és újabb értékes pontokat szerzett a csapatnak. Stoffel (Vandoorne) számára csalódást keltő, hogy már az első körben balesetbe keveredett, nem a saját hibájából” – tette hozzá a japán szakember.

A Honda sokat gyorsult, de előzni még nemigen lehet vele


„Összességében a hétvége nagyon is rendben volt számunkra, a csomag kiváló tempót biztosított minden egyes pályára guruláskor, a végeredmény pedig négy újabb világbajnoki pont. Már csak egyetlen versenyünk maradt a McLaren-Honda szövetségben, megpróbáljuk a maximumot kihozni Abu Dhabiban is” – zárta gondolatait Hasegawa.

Az interlagosi hosszú egyenes szakaszok rendkívül kidomborították a Honda leggyengébb pontját, a végsebességbeli lemaradást. Alonso számos alkalommal került támadási helyzetbe Massa mögött, 3-4 tizedes lemaradással fordult rá a célegyenesre, ám a DRS használata ellenére is, éppen csak tartani tudta a távolságot, nemhogy közeledett volna a bivalyerős Mercedes-erőforrással szerelt versenyautóra. Mivel Massa nem követett el hibát, innentől Alonso sorsa egyértelmű lett, hogy hosszú körökön át beragad a kanyargós részen lassabb, de az egyenesben elérhetetlen autó mögé. Ráadásul a végén befutóra kis híján elkapta őt a hátulról érkező Sergio Perez is.

Ezért is várja Fernando Alonso annyira a következő évet (bár az előjelek egyelőre a Renault-kapcsán sem túl szívderítőek), egyben figyelmezteti a Toro Rossót, hogy ezzel a Honda-motorral nagyon szenvedős évnek nézhetnek elébe. Igaz, addig azért még van bő négy hónap.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: