DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Ferrari és a Mercedes is jóval megbízhatóbb

A négy motorgyártó közül egyértelmű fölényben a Mercedes és a Ferrari, tempóban és megbízhatóságban is. A Renault és a Honda túl gyakran hibásodik meg, a statisztika is beszédes.

A mezőnyben jelenleg két olyan pilóta található, aki az idei összes futamon meglátta a kockás zászlót, a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton és a Force India félig újonca, Esteban Ocon. Nem meglepő módon mindketten Mercedes-erőforrással futnak, amely rendkívül megbízható eddig. Versenyen eddig egyetlen meghibásodás a mérlegük, Valtteri Bottas esetében is olyan motor ment tönkre, amely már addigra rengeteg kilométert tett meg.

Bottasé az egyedüli motorhiba idén a német gyártónál


Három csapat használja a Mercedes erőforrásait, a gyári csapaton kívül még a Force India és a Williams szerződött a német gyárral és Bottas egyetlen esetét kivéve (Spanyol Nagydíj) egyszer sem hibásodott meg a motor időmérőn és versenyen, ami ráadásul a legerősebb a mezőnyben. Nem rossz ajánlólevél.

A Ferrari sem panaszkodhat, bár az év eleje kicsit ijesztően indult. Romain Grosjean az új, nagyon gyors Ferrari erőforrással hajtott Haast már nyolc kör után le kellett, hogy parkolja jól látható motorhiba miatt. 14 futam után ez is maradt az egyetlen, ami az időmérőt és a versenyt illeti, bár Vettelnek egy látványos elfüstölése akadt szabadedzésen, Bahreinben, bár az istálló elmondása szerint az egy sokat próbált, elhasznált erőforrás volt, számítottak arra, hogy tönkremegy.

Grosjean ráijesztett a Ferrari-rajongókra az első futamon, de azóta nincs kiesés a Ferrarival

A Renault és a Honda már nem mondhatja el magáról ugyanezt a megbízhatóságot. Érdekes módon a francia erőforrás nem sokkal működött megbízhatóbban versenyen, mint a Honda, a sebességben azért így is óriási a különbség a japánok sajnálatára. Daniel Ricciardo és Carlos Sainz úszta meg eddig a legjobban, előbbinek „csak” a hazai nagydíját tette tönkre rögtön egy dupla meghibásodás, azóta azonban nincs gondja a motorral. A Red Bull garázsának másik felén nincs ekkora elégedettség, Max Verstappen Kanadában, Azértbajdzsánban és Belgiumban is motorhibával adta fel dobogós helyről, Kanadában ráadásul az edzésen is történt meghibásodása.

Verstappen idén többször is a Renault miatt állt félre

Sainz életét csak Ausztriában keserítette meg a Renault-motor, Kvjatnak Kínában és Kanadában akadt gondja a francia egységgel. A gyári istállónak is jóval több pontja lehetne, de többször is pechük volt. Nico Hülkenberg Monacóban és Szingapúrban kényszerült kiállni komoly pontot érő helyekről, míg Jolyon Palmer Azerbajdzsánban és Nagy Britanniában állt ki (utóbbi alkalommal el sem tudott rajtolni), Belgiumban és Olaszországban is akadt problémája, előbbi esetben az időmérőn.

A Honda az egész szezont végigszenvedte. Fernando Alonso mindössze Spanyolországban, Azerbajdzsánban és Magyarországon látta meg a kockás zászlót, a belgiumi kiállása vita tárgya, kétszer pedig rajtbaleset miatt nem fejezte be a versenyt. Stoffel Vandoorne kicsit jobban áll ennél, Kínában és Bahreinben, majd legközelebb Olaszországban esett ki az erőforrás hibája miatt, sőt Bahreinben a rajtrácsra sem sikerült felállnia. Mindkét pilóta a 10. erőforrását használja (négy a maximum büntetés nélkül), így alighanem a szégyenpadon egyértelműen a japánok foglalnak helyet idén. Hogy jövőre valóban sikerül-e a nagy ugrás, egyelőre rejtély, de hatalmasat kell javulnia a Hondának.

Egy a sok közül, Alonso pontszerző helyről robban le két körrel a vége előtt Kanadában

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: