DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton az első rajtkockánál sokkal többet kapott ma

Vettel lát esélyt a győzelemre, Bottas sem írja le előre a futamot, Hamilton pedig elérzékenyült, mert megkapta Ayrton Senna eredeti bukósisakját, mivel Montrealban beérte a brazil legendát első kockák terén.

„Nagyszerű érzés a pole-ban lenni, a szuper szurkolók miatt ennyire különleges mindig itt versenyezni. El sem hiszem, hogy sikerült, Montreal mindig is kegyes volt hozzám. Nagyon szoros volt a Ferrarikkal a csata. A létező mindent beleadtam, hogy összehozzak egy jó kört és sikerült is. Szexi kör volt, el sem hiszem, hogy ennyire sikerült összeraknom. A csapat is fantasztikus munkát végzett, tanult az előző futamon elkövetett hibáinkból” – mondta el örömmel az első rajtkockát megszerző Lewis Hamilton.

Az első kocka másodlagos, Senna sisakja felbecsülhetetlen érték Hamiltonnak


„Az első sorban vagyok, szerintem megvan a tempóm ahhoz, hogy meg tudjam nyerni vasárnap a futamot. Az utolsó körömmel nem vagyok elégedett, kicsit túlnyomtam, nem tudtam már behozni, de összességében nagyon sokat javultunk az elejéhez képest, remek időmérő volt. Holnap szerintem rendben lesz a dolog” – nyilatkozta optimistán a második kockát megszerző Sebastian Vettel.

„Szoros volt, előre tudtuk, hogy így lesz. Hamilton szenzációs kört ment, én a 10-es kanyarban túl mélyen fékeztem, gratulálok Sebnek és Lewisnak is, de a futam holnap lesz, bármi történhet” – tekintett előre vasárnapra Valtteri Bottas, aki a harmadik helyről indulhat.

Lewis Hamilton a mai pole pozíciójával beállította Ayrton Senna eredményét az első rajtkockák tekintetében, emiatt megkapta Senna családjától a brazilok háromszoros világbajnok legendájának egyik eredeti sisakját, amit futamon is viselt Senna. Hamilton szóhoz sem jutott eleinte az érzelmektől, majd elmondta, hogy hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy egykori példaképe eredeti sisakját megkaphatta. Alighanem, ezt a napot sosem felejti el Lewis Hamilton, de nem feltétlenül a pole pozíció miatt…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: