DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Vettel a többieket figyelte a váltóhiba után

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka nem bánkódik a technikai hiba miatt, jól érezte magát az autóban és bizakodó - azt pedig érdekesnek találta, hogy figyelhette a többieket akció közben.

Idő előtt ért véget az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzése Sebastian Vettel számára, a négyszeres világbajnok alatt ugyanis sebességváltó-hiba miatt megállt a Ferrari. A német azonban nem bánkódik, szerinte a munka nagy részét így is el tudták végezni és ez nem fofja befolyásolni a hétvégi teljesítményüket.

"Ez nyilvánvalóan nem ideális pénteken, de nem kellene hatással lennie a hétvégére. Érdekes volt nézni a többi autót. Általában nem vagyok túl boldog, ha erre van lehetőségem, de szerintem ma ez kifejezetten érdekes volt, még ha csak pár körig tartott is. Úgy érzem, hogy a házi feladatunk nagy részét megcsináltuk, úgyhogy elégedettek lehetünk" - értékelt Vettel.

vettel-ferrari-abudhabi-2016



A német összességében a harmadik helyen zárt, három tizedmásodpercen belül az első helyet megszerző Lewis Hamilton mögött, megelőzve Kimi Raikkönent és a két Red Bullt is. "Szerintem ez egy jobb pénteki nap volt számunkra. Az első szabadedzésen még szenvedtünk kicsit a forró pályával, de estére lehűltek a körülmények. Összességében elég jó volt, boldog vagyok."

"A hosszú etapon kicsit szenvedtem eleinte az első kerekekkel, talán túl agresszíven vezettem, de végül is őszintén szólva jól éreztem magam az autóban. Úgy gondolom, hogy jó lesz a tempónk. Remélhetőleg holnap hasonló lesz az érzés az időmérőn, jó helyről rajtolhatunk és jó futamot is tudunk majd teljesíteni."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: